– Nem fogsz késni? Mikor indulsz, Zoli?! Zoli… – Zsófi rángatta a férjét a vállánál, aki csak legyintett, és minden mozdulatával azt sugallta, hogy még nem kész felkelni, és egyáltalán nem fog késni.
Zsófi a telefonjára pillantott – hajnali hét óra volt.
„Minek keltem fel ilyen korán szombat reggel?! Nincs semmi dolgom, Zoli táskáját már tegnap összepakoltam…” – gondolta magában Zsófi, és majdnem visszabújt a meleg paplan alá, de akkor…
Akkor ismét előtört az a furcsa, nyomasztó érzés, ami egyre gyakrabban gyötörte Zsófit. Talán semmi ok a félelemre: a férje mellett van, a lakás a belvárosban, felújított, designer bútorok, drága műszaki cikkek. Zolinak saját autója van, Zsófinak is. Nemrég vettek egy házat egy családi házas övezetben nyaralónak. Minden megvan, egy szóval.
Sokan csak álmodoznak ilyenről. Próbálj ki egy albérletet, melóba trolival járni, estére gyerekkel leckét írni, vacsorát főzni, hitelt fizetni, iskolai cuccokat venni… Alig fekszel le, már cseng a vekker, és kezdődik minden elölről. Neked milyen gondod lehet! Micsoda előérzet?! Mi az?!
De hát ez az! Zsófi már régen megtanulta felismerni. Alaptalan szorongás, valami bánat, szerencsétlenség érzete, és az a nyomás, hogy valami fontos kicsúszik a kezei közül. Ez az érzés hirtelen jön, és ugyanígy tűnik el. Egy darabig békén hagyja, aztán újra felbukkan.
Most is reggel előbb-utóbb erre ébredt fel. Zsófi kikelt az ágyból, még egy pillantást vetett az alvó férjére, majd a konyhába ment. Zoli ma ismét üzleti útra megy. Az utóbbi időben már végleg elege lett belőlük! Másfél éve jött az új főnök, rendesen emelt a fizetésen, a cég, ahol Zoli dolgozik, nagy és jól menő. Ő az egyik meghatározó munkatárs, osztályvezető. Csak éppen rohadtul sok időt elvesz ez a munka! És még csak nem is hétköznap, hanem hétvégén küldik ki.
Zsófi elkészítette a reggelit, és visszament a hálóba, hogy felkeltse a férjét.
– Zoli, na, felkelsz végre?! Gyerünk, különben lekésed az üzleti utadat. Délután indultok, ugye?
– Igen. Utána… – mormogta álmosan Zoli, végre felkelt, és az ágy szélére ült.
– Gyere, kész a reggeli.
– Ühüm. – ismét álmos– Ühüm. – ismét álmosan motyogta Zoli, és követte Zsófit a konyhába, ahol végre együtt ülhettek le reggelizni, és a nap fénye átszűrődött a redőnyökön, mintha minden régi kétség eloszlatni készülne.
