Az költözés egy új lakásba mindig bonyolult dolog. Ezt mindenki tudja.
Épp így állt vele Szilvia is a férjével, akik végre egy nagyobb lakást vettek, és az újév után azonnal el akartak költözni.
Már elkezdték pakolni a holmikat nagy kartondokba, válogattak, rendezgettek. Néhány dolog ment a kukába, másokat gondosan becsomagoltak…
Aztán sor került a nagy, polcos szekrényre. A férje, mielőtt munkába indult, leemelt a tetejéről egy dobozt karácsonyi díszekkel, és vele együtt az összes többi tartalmat is elővette, apró halmokba rendezve. Most Szilviának kellett mindezt átnéznie.
Persze, a polcon mindig azok a dolgok vannak, amikre nem szükség a mindennapokban, de mégis nehéz eldobni őket, amíg végleg meg nem győződsz arról, hogy soha többé nem lesz rá szükség.
Szilviának épp két hét szabadsága volt erre, hogy mindent összegyűjtsen, átválogasson, és eldöntse: mit vigyen az új lakásba, és mit ne. Nem volt könnyű feladat. Mi legyen például az iskolai füzetekkel, naplókkal, kitüntetésekkel? Amíg az szülei éltek, ők őrizték ezeket, most pedig örökségként rá szálltak.
Szilvia a kupac mellett ült, és lassan átnézte ezt a kis „archívumot”, melyből egy része rögtön a fekete szemétszacskóba került. Más dolgokat félretett. Aztán a kezébe került egy kis ládika, teli kagylókkal és tengeri kövekkel, puha vászondarabba csomagolva.
Ez a kedvenc nagypapája ajándéka volt. Egy tengerparti nyaralásról hozta neki, amikor Szilvi, akit otthon Szilvinek hívtak, tíz éves volt. És ez a csodálatos ládikája a titkainak helye lett. Itt gyűjtötte mindazt, ami érzelmi értékkel bírt, emlékként egy-egy fontos pillanathoz kapcsolódva.
„Vajon Annának is van ilyen?” – gondolta Szilvia a lányára, de aztán úgy döntött, valószínűleg nincs.
Túl racionálisak lettek a mai gyerekek, és semmi romantika nincs bennük. Tíz évesen már pontosan tudják, mi akarnak lenni, és hová fognak jelentkezni.
Ők abban a korban még csak álmodoztak.
Sima suliba járt, technológiát tanult, és a helyi cukrászdában dolgozott.
A férjének, Zsoltnak több szerencséje volt.
Ő építész akart lenni, és építész is lett.
Végzett, visszajött a szülővárosába, és most az egyik legkeresettebb szakember. A terveire nagy szükség van.
Anna is ilyen céltudatos. Bár tizenegy évesen még nem döntötte el, hogy mi lesz belőle.
Szilvia a kezében tartotta a ládikát, és valamiért félt kinyitni. Mi vár ott rá, milyen gyerekkori emlékek?
Végül felemelte a fedelét, és… hát, mi lehet benne igazán értékes? Egy olcsó nyaklánc eltört reteszA láda mélyén egy sárga papírfecni hevert, rajta egy gyerekes írással: “Zsolti, szeretlek!”, és ezzel a szívbemarkoló felfedezéssel végleg összezárult a múlt és a jelen, amikor Zsolt egyszerűen annyit mondott: “Én is téged, mindig is.”
