Lehetetlen beszélgetés előtt állt. Az ablak mögött autólámpák villantak, az emberek siettek valahová, de Attila egyedül maradt a gondolataival. Ma különösen nyomasztónak érezte magát, bár külsőleg semmi nem árulta el állapotát.
Levente jutott eszébe. Több éve jártak, és úgy tűnt, minden tökéletes. Mindent megtett, hogy boldog legyen: drága ajándékokat vásárolt, romantikus vacsorákat szervezett, figyelmes és gondoskodó volt. De az utóbbi időben észrevette, hogy valami megváltozott. Levente távolabb került, egyre inkább magába fordult, beszélgetéseik pedig rövidebbé és ritkábbá váltak.
Attila próbálta megérteni, mi történt. Talán ő hibázott? Vagy Levente egyszerűen belefáradt a túlzó gondoskodásba? Nem találta a választ, és ez kétségbe ejtette.
Eszébe jutott, mikor először találkoztak. Egy bulin, ahol szokott lenni szabadidejében. Levente azonnal felkeltette a figyelmét szépségével és önbizalmával. Más volt, mint a többi nő, akit eddig ismert. Leventének saját véleménye volt az életről, saját érdeklődési körei. Attila érezte, hogy jobban meg akarja ismerni, és hamarosan elkezdtek randizni.
Először minden csodálatos volt. Sok időt töltöttek együtt, utazgattak, programokra jártak. Attila élvezte minden percét, és hitte, hogy a kapcsolatuk a jó irányba halad. De lassan észrevette a változást Leventében. Kevesebbet mosolygott, ritkábban válaszolt a hívásaira és üzeneteire. Néha úgy érezte, csak tűri a jelenlétét.
Ez fájt, de Attila nem mutatta ki az érzéseit. Továbbra is mindent megtett, hogy visszahozza a régi harmóniát. Ám minden alkalommal, amikor próbált beszélni Leventével a kapcsolatukról, az kitért a téma elől, elfoglaltságra vagy fáradtságra hivatkozva.
A mai nap különösen nehéz volt. Levente ismét elment a barátnőivel, egyedül hagyva. Attila tudta, hogy ez normális, mindenkinek kell egy kis szabadság, mégis szívét szorongás szorította össze. Érezte, hogy elveszíti, de nem tudta, hogyan állítsa meg ezt a folyamatot.
Kínozták a gondolatok, de nem látta a kiutat. Szerette Leventét, és azt akarta, hogy boldog legyen, de egyre inkább úgy érezte, erőfeszítései hiábavalók. Mélyen legbelül remélt, hogy egy nap megnyílik előtte, és elmeséli, mi zajlik benne. De addig csak várakozhatott, és remélhette a legjobbakat.
Levente egy kávézóban ült, körülötte a nagyváros szokásos esti forgataga. Egyedül volt, pedig most Attila mellett ülhetett volna – a barátjával, aki minden szempontból tökéletesnek tűnt. Szép, okos, gondoskodó… Lényegében minden lány álma. Mégis boldogtalan volt.
Minden pár éve kezdődött, amikor először találkozott Attilával. Egy baráti összejövetelen ismerkedtek meg, ahová a barátaival ment. Attila rögtön magához vonzotta a figyelmét magabiztosságával és karizmájával. Tudta, hogyan tegyen benyomást, bármiről el tudott beszélgetni, és tökéletesen nézett ki. Ráadásul az a tény, hogy egy ilyen férfi felé figyelt, megdörzsölte Levente önbecsülését.
Eszébe jutott az a nap, amikor először találkoztak a tekintetük a tömegben. Akkor még azt hitte, a szerelem hirtelen, szenvedélyes és ragyogó. De Attilával másként alakult. Kapcsolatuk lassan, mértékkel, szinte racionálisan fejlődött. Egyre több időt töltöttek együtt, majd végül pár lettek. Attila figyelmes volt, ajándékokat adott, közös utakat ajánlott. Minden a tervek szerint ment, mégsem érezte magát teljesnek.
Tetszett neki, hogy Attila tisztelte a véleményét, segített a mindennapi gondokban, és támogatta nehéz pillanatokban. Látszólag megértették egymást, és ez alapozta meg a kapcsolatukat. A szerelem? Hát az majd jön idővel, nem igaz?
De idő múlt, és az érzés nem jött. Ehelyett egyre jobban idegesítette minden mozdulata, minden szava – még a mosolya is kellemetlenül érintette. És a legrosszabb, hogy egy másik emberre kezdett gondolni, akivel látszólag semmi közös nem volt.
Bence. A gyerekkori barát, fura, ügyetlen, állandóan valami furcsa helyzetbe keveredett. Levente mindig is csak barátnak tartotta, akinek elmesélheti titkait vagy tanácsot kérhet. De most ő járt az eszében sokkal gyakrabban, mint Attila. Emlékezett az éjszakáig tartó beszélgetéseikre, a nevetésükre a hülyeségeken, a támogatásra a nehéz időszakokban. Levente tudta, hogy Bence egész életében szerette őt, de soha nem tartotta fontosnak. Hisz csak egy barát volt, nem igaz?
Próbálva megérteni magát, Levente az utóbbi napokra gondolt. Attila elviselhetetlenné vált. A gondoskodás, amit korábban figyelmességnek vett, most rámenőssé vált. A kényeztetésből nyomás lett.
Tudta, hogy beszélnie kell Attilával. El kell mondania, hogy kapcsolatuk zsákutcába jutott. De a gondolat, hogy bevallja, más szereti, megalázónak érezte. Hogyan tévedhetett ilyenA kávézó ajtajában még habozott egy pillanatig, aztán mély levegőt vett, és lépett a kihűlt este sötétjébe, tudva, hogy most már nincs visszaút, csak előre – akárhová is vezet az út.
