A mult életem furcsa fordulataival telt, de ma történt valami különös. Találkoztam volt szerelmemmel harminc év után egy szupermarket kasszájánál. Épp a kefírt, szalonnát és cigarettámat pakoltam fel a szalagra. A pénztárosnő gyorsan köszönt, anélkül hogy rámnézett volna, majd mechanikusan megkérdezte: “Ennyi?” Miközben hátravetette festett frufruját. Ismerős mozdulat. Talán tovább is állok, ha nem látom a mellsző nyakában lógó névjegykártyát. Margit Takács.
“Rita, te vagy?”
Végre rám emelte szemeit:
“Igen… Mi van?… Istenem! Laci?”
“Igen, én vagyok. Nem gondoltam volna, hogy így találkozunk.”
… 1988 nyara volt. Vasárnap, Pesten sétálunk a Margit hídnál. Rita fekete miniszoknyában, vékony, gyönyörű lábakkal, és mindig az a könnyed, fontoskodó mosoly. Mintha meg akarna szökni előlem, én meg próbálom utolérni. Rita szexualitása szinte érezhető, a férfiak megfordulnak utána. Büszke is vagyok rá, hogy velem van, de közben dühít, hogy még csak meg sem engedi, hogy átöleljem.
Elmesélem neki, hogy újságíró akarok lenni. Rita elmosolyodik:
“Szerintem unalmas. Én énekesnő leszek. Ebből semmi kétség.”
Húsz évesek vagyunk. Rita a Bartók Béla Konzervatóriumban zongorázik, de nyáron nincsenek órái, ezért hosszú, piros lakkos körmök díszítik az ujjait. Azok a kezek és körmök is őrjítenek.
“Éhes vagyok! Ott, egy kávézó!” – mondja Rita határozottan.
A zsebemben mindössze ezer forint van. Egy hétre terveztem eléldegélni belőle, anyukám adta utazáskor. Az a kávézó pedig drága lehet, valami szövetkezeti hely. De közben csak lazán vállat vonok: “Persze, menjünk!” Közben meg: “Csak legyen elég, csak legyen elég…”
A kávézóban Rita pizzát és pezsgőt rendelt. Miután megittuk, már nem is számított semmi, csak hogy hazavigyem magammal éjszakára. De akkor megszólalt a „Neoton Família” egy dala. Rita felugrott, és elkezdett táncolni, szenvedélyesen, lázasan. Minden férfi a helyiségben elfelejtette a pálinkáját, és bámulta. Rita még énekelt is: “A csillagok is ott ragyognak, ahol te vagy…” Mintha érezte volna, hogy ő a sztár.
A pénzből alig maradt, de Rita lazán odadobott egy százast az asztalra:
“Na, gyerünk! Mi lesz most?”
És elindultunk hozzám. Azt hiszem, az volt életem leghosszabb és legszebb éjszakája. Tökéletes aerobika kettőnknek. “A csillagok is ott ragyognak, ahol te vagy…” – csengert a boldog, ittas fejemben.
Aztán három hónap múlva szakítottunk. Rita közölte velem:
“Figyelj, találkoztam egy sráccal, nagyon jó pasi, bocsi. Azt mondta, bemutat a Rákóczi StudiDe most, ahogy visszanézek azokra az évekre, rájöttem, hogy talán ő volt az, aki igazán megértette, mi az, ami boldoggá teszi az embert, és én csak most kezdem felfedezni.
