Bendegúz, ahogy szokásában volt, épp kibontotta az iskolatáskáját, amikor a füzetek között egy furcsán összehajtott papírdarabot pillantott meg. Óvatosan kinyitotta, és valami megrázta a szívét:
„Szia! Nagyon tetszel nekem. Ha szeretnél találkozni, várlak ma délután négykor az iskola mögött.”
A fiú meglepődött, majdnem el is káprázott. Fogalma sem volt, ki írhatta ezt az üzenetet.
De a kíváncsiság erősebb volt. Pontosan négykor már a megbeszélt helyen állt. Aztán hirtelen… meglátta Zsófit. A csendes, visszahúzódó új lányt.
— Te írtad ezt nekem? — kérdezte óvatosan.
— Mi? — Zsófi meglepődött, mintha nem is értette volna, miről van szó. — Én? Persze hogy nem!
— Akkor mit keresel itt? Te… engem vársz?
— Hát… Aliz mondta, hogy kedvelsz… — motyogta Zsófi, és elpirult.
Bendegúz összeráncolta a homlokát. A helyzet pillanatonként egyre furcsább lett.
Az elköltözés, ami mindent megváltoztatott
Zsófi a szüleivel egy másik kerületbe költözött, miután nagyobb lakást vettek. Bár az új otthon kényelmesebb volt, a régi iskolája messze maradt. A szülei ragaszkodtak hozzá: ha van iskola az udvar túloldalán, ott fog tanulni.
Zsófi mindent megtett, hogy ellenálljon. Kilencedikben új osztályhoz csatlakozni, mikor már mindenki rég csoportokra oszlott, ijesztő volt. De senki nem hallgatta meg.
— Majd barátkoztok! — mondta az anyja. — Te amúgy is barátságos vagy!
Csakhogy anyukája tévedett. Zsófinak mindig is nehezen ment a kapcsolatépítés. Az új iskolában sem sikerült rögtön beilleszkednie.
Először érdeklődést mutattak iránta, de ő visszahúzódóan, röviden válaszolt, és nem mert a másik szemébe nézni. Hamarosan mellőzni kezdték.
Zsófi nem bántódott meg — egyszerűen csak más volt. Csendes, óvatos, és titokban egy fiúra figyelt: Bendegúzra. A vidám, nyitott osztálykedvencre.
Ő tetszett neki. Nagyon. De még csak nem is mert gondolni rá, hogy megszólítsa.
Irigység az iskola falai között
Ezt észrevette Alma — az energikus, magabiztos lány. Régóta érzett valamit Bendegúz iránt, de csak barátság fűzte őket össze.
Amikor látta, hogy Zsófi félénk pillantásokat vet Bendegúz felé, irritálttá vált. Elhatározta, hogy helyreteszi az újoncot.
— Játszunk vele egy tréfát? — javasolta a barátnőinek. — Tegyünk egy titokzatos szerelmes levelet Bendegúz táskájába, Zsófinak meg mondjuk, hogy ő tetszik neki. Nézzük meg, hogyan bánik a helyzettel!
A barátnők eleinte haboztak, de végül belementek. Alma odament Zsófihoz, és mesterkélt kedvességgel szólt hozzá:
— Hallottam, hogy tetszel Bendegúznak. Akarod, hogy megtudjam, igaz-e?
Zsófi szeme felcsillant. És ez Alma torkát szorította össze.
— Ma négykor hív találkozóra — mondta —, de senkinek ne szólj. Az iskola mögött. Oké?
— Jó — suttogta Zsófi, boldogan, izgatottan, zavartan.
A vége, amit senki nem várt
Másnap Alma becsúsztatta az üzenetet Bendegúz táskájába. A fiú elolvasta — meglepődött, de felkeltette az érdeklődését.
Megjelent. És meglátta Zsófit. Ő pedig őt.
— Te írtad?
— Nem… nekem azt mondták, hogy te…
Bendegúz rájött. Sóhajtott. Már tudta, mire képes Alma.
De Zsófi — ha ő itt van, akkor mégse tévedett?
— Ha te itt vagy, akkor én tetszem neked? — mosolygott.
Zsófi elpirult. Menni akart. De Bendegúz megfogta a kezét.
— Ha már itt vagyunk… Akarsz sétálni egyet?
Alma, aki a sarok mögül figyelte az egészet és videózott, megtorpant. Nem így tervezte. Nem így kellett volna történnie.
De a legrosszabb az volt, hogy másnap Zsófi és Bendegúz együtt léptek be az osztályterembe… Vidáman. Mosolyogtak. És egymás mellé ültek.
A következmények
— Szándékosan csináltad? Hogy bosszút állj rajAlma belenyugodott, hogy néha a sors különös módon fordítja meg a dolgokat.







