Egy kisvárosban, ahol sűrű fenyőerdők és szürke mezők öleltek körül, a szél száraz leveleket kergetett az utcákon, az élet lassan folyt, mint egy mocsaras folyó. A munkanap vége felé Csaba telefonja megszólalt. A hangjelzés, amit barátnője, Zsófia választott ki, feldúlta a csendet. Fölvette, és meghallotta annak a hangját:
— Csaba, a szépségszalonban vagyok. Gyere értem, tudod, hol.
— Jó, hamarosan ott vagyok — felelte röviden, majd letette.
Csaba tudta, hogy Zsófia legalább két órát tölt a szalonban, ezért nem sietett. Munka után autóját a szalon előtt parkolóba húzta, és hogy elüssön az idővel, egy közeli kávézóba tért be.
— Majd hív, ha kész — gondolta, leülve egy asztalhoz. A pincér azonnal felvette a rendelését.
Csaba evett, böngészett a hírek között, nézett pár videót, de Zsófia továbbra sem hívott. “Vajon mennyit költ ma?” — villant át az agyán. Bár nem ő fizetett, hanem az apja, egy befolyásos vállalkozó, akinek a pénze úgy folyt, mint a víz. Zsófia soha nem spórolt.
Hét hónapja jártak, néha együtt laktak a szerény két szobás lakásában. De amikor Zsófiának elege lett a “szűkösségéből”, hazautazott a szülei luxusvidéki házába. Egyetlen gyermekként semmiben nem érezte hiányt. Zsófia bemutatta Csabát a szüleinek, de az anyja, Ildikó, lenézően tekintett rá. Egyszerű programozó, 27 éves — mit is várhat tőle? Zsófia valószínűleg rávette anyját, hogy ne szóljon bele, így hideg volt, de nem támadott. Csaba idegennek érezte magát a házukban.
Önmagában is kezdte belátni, hogy Zsófia nem az, akiről álmodott. De az esküvő gondolata nem hagyta nyugodni, főleg miután az apja így szólt hozzá: “Ha boldoggá teszed a lányomat, aranyban fürösztlek. Ha bántod, megbánod.” Az utalás egyértelmű volt.
Zsófia hisztis volt, de elbűvölően szép. Csaba nem értette, miért van ennyi időre szüksége a szalonban — hisz nélküle is jó volt. Okos, humoros, de gőgös és apja pénzén felnevelkedett. Előző nap azt mondta:
— Csaba, tíz nap múlva a Maldív-szigetekre megyünk. Apa mindent kifizet. Elegem van, pihenni akarok.
— Minek fáradtál ki? Hisz nem dolgozol — csodálkozott.
— Apa elintézi a munkádat, ne aggódj.
A szavai idegesítették. A kapcsolatuk egyre bonyolultabbá vált. Csaba érezte, hogy más világból jönnek, mégis az esküvőre készült. A kávé mellett töprengve hirtelen megszólalt egy hang:
— Csaba, te vagy? — a szemközt ülő fiú úgy mosolygott, mintha régi barát lenne.
— Pisti? — Csaba felugrott, felismerve gyerekkori barátját. — Nem hiszem el! Hány év telt el, tizenkettő?
— Megkoptál, öregem! — Pisti megveregette a vállát. — Komolyan nézel ki.
— Te sem vagy már kölyök — nevetett Csaba. — Hogy kerülsz ide?
— A húgomat várom, Lilit. A Zeneakadémián tanul, utolsó évben. Ma koncertje van, de a klasszikust nem bírom, ezért betértem ide — mosolygott Pisti.
— Lili? Hogy van? — élénkült fel Csaba.
— Tehetség! Egyszerű falusi lány, mégis felvették a Zeneakadémiára, protekció nélkül — mondta büszkén Pisti.
— Látni akarom! — kiáltott fel Csaba.
— Fél óra múlva felhívom, menjünk elé. Ha nem vagy elfoglalt, csatlakozz. Egyedül vagy?
— Zsófiát várom, a menyasszonyomat. A szalonban van, hamarosan jön.
— Tökéletes, Lilivel átjövünk — mondta Pisti, majd ígérgetve távozott.
Csaba a gyerekkorába merült. A nyarak a nagymamánál a faluban, ahol Pisti és Lili is laktak. Az ő udvaruk almafákkal, a tó, a folyó. Halásztak, sütöttek a tábortűz mellett, gitároztak. Lili, sovány kislány sötét copfokkal, az első szerelme volt. “Milyen lehet most?” — gondolta, miközben mosolygott magában.
— A semmire mosolyogni hülyeség — hangzott fel Zsófia hangja.
— Végre — Csaba végignézte, próbálva felfedezni, mi változott három óra szalon után.
— Na, milyen vagyok? — kacérkodott.
— Semmi különös — válaszolta.
— Semmi különös?! — felhördült. — Tudod, mennyibe került ez a köröm meg a kozmetikus? Lenyűgöző vagyok, igaz?
— Mint mindig — bólintott Csaba, hogy ne veszekedjen.
— Gyerünk hozzám, vendégek várnak — jelentette ki.
— Nem mehetek, gyerekkori barátokkal találkoztam. Mindjárt jönnek.
Zsófia duzzogva készült felhúzni a vizet, amikor beléptek Pisti és Lili. A lány Csabához rohant, átölelte:
— Csaba, milyen rég láttalak! Férfias lettél, jóképű!
Megdermedt, elkápráztatva a szépségétől — könnyed, légies, meleg barna szemekkel. Nem akarta elengedni, de Zsófia hidegen szólt:
— Szia.
— Ő Zsófia, a menyasszonyom — kapott magát Csaba. — Ők meg Pisti és Lili.
— Szia, szépség — mosolygott Pisti.
Hárman a múltról beszélgettek, Zsófia hallgatott, szándékosan figyelmen kívül hagyva őket. Csaba a nyarakat, az almafákat, a tóra emlékezett.
— Jobb lenne a Maldív-szigeteken egy napernyő alatt — vágott közbe Zsófia. — Apám medencéje is nagyobb, mint a ti tócátok.
— Hal van benne? — csipkelődött Pisti.
— Az éttermekben, ahol friss halat eszem — vágta rá.
A beszélgetés laposra süllyedt. Lili javasolta:
— Csaba, gyere el hozzánk a faluba.
— Mindenképp — válaszolta, ZsCsaba mosolyogva bólintott, és már érezte is, ahogy a lelke a tiszta ég felé száll, miközben Zsófia árnyékosan eltűnt a ház sarkánál.







