Az otthonban nyugtalan levegő terjeng, mintha a káosz közeledne. Ilonka már a küszöb átlépése előtt érezte. A lépcsőházban égett szag terjengett, a lépcsőt pedig mosóvizes özön öntötte, akár az özönvíz után. Belépve, Ilonka letette a munkából hozott virágcsokrot a polcra, leverte az egész nap gyötörő cipőjét és felhúzta a régi otthoni papucsát. Bár gumis csizma lett volna helyénvalóbb – az előszobában még több víz állt, mint a lépcsőn. A lakás mélyéről a macska tompa nyávogása hallgatszott, valahol a ház belsejében pedig valami sistergett, zúgott és gyanúsan ropogott.
„Péter, mi a fene folyik itt?” – kiáltotta Ilonka, miközben aggodalom forrt benne.
Egy pillanat múlva az ajtóban megjelent a férje. Egyedül a boxerjában, mezítláb, korommal, mély karcolásokkal és egy komoly monoklival az arcán. A fején egy törülköző díszelgett, csavarodva, mint egy turbán, mintha épp egy keleti vásárból szökött volna meg.
„Ilonka, te már itthon vagy?” – motyogta Péter, idegesen babrálva a törülköző szélét. – „Azt hittem, a céges buli, te vagy a főnök, egész éjjel ott leszel, pohárköszöntőket fogadsz…”
Ilonka mélyet sóhajtott, leult az előszoba régi zsámolyára, és türelmetlenül kérdezte:
„Mesélj, Péter. Mit műveltél megint?”
„Nos, Ilonkám, drágaságom” – kezdte dadogva – „csak ne haragudj, kérem!”
„Haragudtam én akkor, amikor a kilencvenes években banditák zaklatták a cégünket” – vágott közbe Ilonka. – „Aggódtam, amikor a számlákon lévő pénz a válságban odalett. Pánikoltam, amikor a válság majdnem tönkretett minket. Azóta mindegy, akár az özönvíz is jöhet. Na, meséld, miféle cirkuszt rendezet itt?”
„Röviden…” – Péter habozott, dörzsölve a monoklit. – „Akartam neked ünnepet csapni. Meglepetést, érted? Elhatároztam, hogy takarítok, mosok, vacsorát főzök. Kivettem szabadnapot, betömtem a mosógép, elmentem a piacra… Nos, először a piacra mentem, húst vettem, de az elkezdett folyni.”
„Hús?” – kérdezte Ilonka, összehúzva a szemét.
„Nem, a mosógép!” – pattant ki Péter. – „De nem rögtön. Betettem a húst a sütőbe, elkezdtem takarítani, és akkor a macska…”
„Él?” – emelte fel a szemöldökét Ilonka.
„Hát persze!” – morgott Péter sértődötten. – „Csak kicsit vizes. Tudod, amikor bekapcsoltam a mosógépet, a macska nem volt benne, esküszöm! Aztán valahogy… mégis ott volt.”
„Hogyan?!” – hajolt előre Ilonka. – „Hogy kerülhetett egy macska egy zárt mosógépbe?!”
„Nem tudom” – vont vállat Péter. – „Valószínűleg teleportált. Ezek a macskák elég ravaszak.”
Ilonka lehunyta a szemét, mélyet lélegzett, majd hidegen így szólt:
„Folytasd, Péter. Egyre érdekesebb. De először mutasd a macskát. Biztos akarok lenni benne, hogy rendben van.”
„Ööö, kicsim” – hebegte Péter – „hozzá kell menni. Ő… ott van…”
„Remélem, a mancsai épsek?” – nézett Ilonka a férje karcolt arcára.
„Ó, nagyon is!” – bólintott komoran Péter, dörzsölve az arcát. – „Csak ideiglenesen… mozdulatlan. A saját biztonsága érdekében.”
„Jó, majd megoldjuk” – intett Ilonka. – „Mi történt még?”
„Szóval, amíg a macska… ööö… mosódott, égett szagot éreztem. Futottam a konyhába, kinyitottam a sütőt – és a hús lángolt! Megégettem az ujjaim, olajat öntöttem rá, de az csak felgyulladt! A hajam lángra kapott, füst gomolygott, én meg oltottam, és ekkor a macska ordítani kezdett. Futottam a mosógéphez, láttam – a szemei az ajtón át bámultak, mint egy fogoly. Kikapcsoltam a gépet, ki akartam nyitni, de bezárult. A macska üvöltött, a tűzhely lángolt, az arcom fájt, a hajam égett… Fogtam a feszítővasat, és hát… a mosógép rögtön elfolyt. A macska kiszabadult, végigsprintelt a lakáson, ordított, mint a kikészült, összetört három vázát, leszakította a tapétát, lerántotta a függönyt, kiöntötte a pezsgőt, amit neked készítettem. Az alsó szomszédok vertek a radiátorra, ordibáltak, hogy kasztrálni fognak. Nem tudom, engem vagy a macskát. De összességében minden a kezemben van, Ilonka, ne aggodj!”
Ilonka letörölte a könnyeit – nem tudni, nevetéstől vagy rémülettől –, majd félretolta a férjét, és belépett a lakásba. A rombolás epikusan nézett ki. A padlót víz borította, a konyhában füstölt az égett serpenyő, a tapéták foszladoztak, és a levegőben égett hús és macskabosszú szaga lebegett. A macska, kiterítve a radiátoron, mind a négy lábon meg volt kötve, a pofája pedig egy régi sálba csavarodott. De élt, ami már csoda volt.
„Ilonkám, ő nem akart a radiátoron ülni” – sietett védekezni Péter. – „Attól féltem, hogy nem szárad meg mire hazaérsz. Kicsavarni nem sikerült, mindig kiszabadult. Meg kellett kötni, a pofáját meg becsavartam, nehogy üvöltsön. A szomszédok már rendőrséggel, tűzoltókkal és valami boszorkányasszonnyal fenyegettek, aki megátkozna minket.”
Ilonka szó nélkül kioldozta a macskát, letörölte a férje fejéről lekapott törülközővel, és felszabadította a szerencsétlennek a pofáját. A macska kiszabadulva dühösen prüszkölt, majd a kanapé alá bújt.
„Te, Péter, te vagy mégis a legnagyobb hős” – mondta fáradtan IlonkaPéter bocsánatot kérő mosollyal odalépett, és megfogta Ilonka kezét, miközben a macska a radiátor mögül dühösen morgott.
