Ő azért jött, hogy maradjon
György Sándor először nagyon régen ment vendégségbe. Egy asszonyhoz tartott, aki egyre többször került a gondolataiba. Pedig egyszer magának tett ígéretet: többé semmi család. Sem szerelem, sem házasság, sem fájdalom.
A válás után az élete teljesen tönkrement. A feleség elvitte hároméves fiukat és egy másik városba költözött. György próbált harcolni. Nem hitte el, amikor a feleségéről pletykálkodtak. Aztán a saját szemével látta, ahogy a nő közli vele: máshoz megy – “olyan érzései vannak, amiket veled soha nem éltem át”…
György nem könyörgött, hogy maradjon. De a gyerek nélkül nem tudta elképzelni az életét. A kisfiút születése óta egyedül nevelte – éjszaka felkelt, tápszerrel etette, pelenkát cserélt, megtanította járni. Egy lélek voltak. Aztán egyszerűen kitörölték az életéből. Száz mérföldekre vitték a fiát. Amikor György kétségbeesve utánakövetett, a gyerek a sok ajándék ellenére is csak az ölébe mászott, markába szorította a kezét és hallgatott. Mikor az apja elindult volna, a kisfiú felöltözött és az ajtóhoz állt:
– Apuhoz akarok menni. Elmegyek apuval.
Megfogták. Györgyet kizavarták. A gyerekhang még sokáig hallatszott a lépcsőházból: „Apuhoz akarok menni!”
Ennyi. Tiltották a találkozókat. Csak ritka telefonhívások, utalások és csomagok. A fiának már csak egy árnyék volt. Valahol létezett, de mégsem.
György bezárkózott. Nők voltak, de amint komolyabb szó esett, ő eltűnt. Félt. Nem magától. Attól a kisfiútól, akit elvettek tőle.
Aztán meglátta Alízit. Egy bemutatón. Fekete ruhában, rézvörös hajjal, komoly szemeivel. Mintha felébredt volna. Mindent megtudott róla: nem házas, egy kisfia van, három éves, az anyjával él, férfiakkal nem randevúzik. Szép, okos, elveket követ.
Kezdett ürügyeket keresni. „Véletlenül” feltűnt az irodája előtt, a bolt mellett. Alízi nem utasította el, de tartózkodó maradt. Lassan épült a kapcsolat. Majd egy nap meghívta őt haza. Hogy megismerje a fiát és az anyját. Ez egy jel volt.
György alaposan felkészült: kabát, sál, parfüm, ajándék – egy nagy lego. Ideges volt: elfogadja-e a fiú? Megtudnak-e barátkozni?
Becsöngetett.
– Ki az? – hallatszott egy gyerekhang.
– György Sándor – válaszolta.
Kinyílt az ajtó. A küszöbön egy komoly kisfiú állt fehér ingben és nyakkendőben.
– Jó napot! Tessék bejönni! Anyukám mindjárt jön a boltból. Azt mondta, fogadjam önt. Csak csendben, légyszi – nagymama alszik. Fáj a feje. Tessék bejönni! Csak… vegye le a nadrágját.
– Tessék? – döbbent meg György.
– Hát az utcáról jött! Anyukám azt mondja, nadrágban a kórokozók bejönnek. Aztán mindenki megbetegszik. Azonnal le kell venni, itt a folyosón. Meleg van – nem fog fáznAz ablakból beszűrődő napsütésben Alízi mosolyogva állt a konyhaajtóban, és látta, ahogy a két szerette már egymásra talált.







