A felesége halála után Béla János érezte, mintha örökre üres maradt volna az otthona. Lánya, Zsófia, más városban élt a családjával, ritkán látogatta meg. Esténként a nyugdíjas csendben üldögélt, a régi, boldog életről készült fotókat bámulva. Amikor Zsófi egyszer felhívta, és nemcsak az egészségéről, hanem a magányáról is beszélt, azt hitte, biztosan meglátogatják. De a lány inkább azt javasolta, adják ki a szobát – egy ismerős fiú, a barátnője testvére, elvált, és nincs hol laknia.
Így került Béla életébe a bérlő, Gergő. Első pillantásra visszahúzódó, nyugodt, udvarias fiú. Fizetett időben, nem evett sokat, sőt, néha még meg is vendégelte a gazdát. Néha együtt néztek tévét, beszélgettek. Aztán elkezdődött…
Egyszer Gergő hazahozott két ittas barátját. Ordibáltak, dohányoztak, éjfélig röhögcséltek. Ez többször is megismétlődött. Béla megpróbált velük beszélni, de csak annyit hallott: „Fizetek. A szerződésben nem írják, hogy ne hozhatnék barátokat.” Aztán feltűnt Gergő barátnője, Lili. Először csak látogatóba jött, aztán ott is aludt. Gergő kezdett utalni, hogy szeretne szobát cserélni. Béla ellenállt, de végül engedett.
Egy reggel Lilit látta, ahogy omlettet készít, és asztalhoz invitálja. Gergő jóindulatúan szólt hozzá: „Maradunk még itt. Közel van a munka, és te jó ember vagy. Nem hozzunk több barátot.” Lili pedig megkérdezte: „Nem lenne kedve vidékre költözni? A nagynénémnek van egy háza Törökbálinton. Ingyen lenne, csak karban kell tartani.” Béla először megsértődött, de végül egyetértett: „Inkább vidéken, mint itt, mint valami panzióban.”
A ház öreg volt, de hangulatos. Felújította, a szomszéd, Tibor segítségével megjavította a kályhát. Tibor vidám, szorgalmas fickó volt, mindent megmutatott, horgászni hívta. Tavasszal megjelent Gabriella, a ház tulajdonosa. Hozott ennivalót, megismerkedtek. Béla halászlevet kínált, Tibor is csatlakozott. Így indult el minden. Minden hétvégén Gabriella átjött. Aztán minden megváltozott.
Amikor Béla és Gabriella visszautazott a városba, hogy megbeszéljék a bérlők jövőjét, Lili nyitott ajtót – már láthatóan terhesen. „Összeházasodtunk Gergővel,” – mondta. Gabriella pedig, Bélára pillantva, így válaszolt: „Költözzenek az én lakásomba, mi pedig ide.” Gergő nem értette, de Béla hozzáteszi: „Mi is elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Nekünk is kell a melegség.”
Hamarosan megszületett a fiú. Gabriella nyugdíjba ment, segített a gyermekkel, szabadidejében pedig a férjével visszajártak a törökbálinti házba. Felújították, várják az unokákat. Tibor gyermekágyat készített. Így lett egy véletlen szomszédságból igazi család. Néha az élet furcsa fordulatot vesz – a lényeg, hogy ne zárjuk el a szívünket.
