Az ablakban csillogó fény: út a boldogsághoz
Viktor, vagy ahogy anyukája, Erzsike néni, hívta: „Vityuskám”, rég túljutott a harmincnyolcadik évén. De Erzsike néni, a helyi egyetem tanárának, ő mindig csak a kisfiú maradt, az édes kincse. Sosem láttam benne férfit, aki önállóan élheti az életét.
Erzsike néni soha nem ment férjhez. Az életét a munkának és a fiának szentelte, akit harminchat évesen szült. Viktor törékenyen jött a világra, és anyja mindent megtett, hogy megerősödjön. Gondoskodása határtalan volt: ő öltöztette, kanalazta, fogat mosott neki. Három éves korára Viktor egészséges, csinos kisfiú lett, de Erzsike néni egy percre sem engedte el a kezéből.
Az óvodában problémák adódtak. A nevelők szóvá tették:
– A fiú semmit nem tud magától! A többi gyerek felöltözik, ő pedig csak várja a segítséget.
Erzsike néni elutasította a kritikát:
– Van anyja a gyereknek! Ha nehéz felöltöztetni, keressen más munkát!
Végül kivette Viktorót az oviból, és felbérelt egy dadust, aki szintén nem engedte, hogy a fiú egyedül csináljon bármit. Viktor megszokta, hogy mindent más dönt helyette. Az iskolához új dadust talált, egy nyugdíjas komszédasszonyt, aki minden lépését figyelte. Anyja papírokat szerzett, hogy a fiú ne kelljen testnevelésre járjon. Az étel, a ruha, a napirend – mindent ő választott.
– Egyél még egy szendvicset, biztos nem vagy jóllakva – mondta Erzsike néni, gondosan megkencevőzött egy kenyeret, és a tízéves Viktor kezébe nyomta.
Szótlanul ette. Anyával nem lehet vitatkozni.
Viktor természeténél fogva nem volt kövér, de a mozgáshiány és a túltáplálás meghozta a hatását. Húsz évesen magas, kedves külsejű, de picit puffadt fiú lett. Felvették az egyetemre, ahol anyja tanított. A kollégák csak pislogtak, amikor látták, hogy Erzsike néni a fiát várja az öltözőben, és segít neki felvenni a kabátját. A kabát ujjához gumival kötött téli kesztyű volt varrva – nehogy elveszítse.
Viktor szorgalmasan tanult, majd a diploma után a karon maradt – anyja ragaszkodott hozzá. Huszonhat éves korában elhatározta, hogy itt az ideje a házasságnak. A menyasszonyt is ő választotta. Viktor nem ellenkezett. De a házasság hamar megromlott.
– Kiderült, hogy nem az, akinek hazudta magát – dühöngött Erzsike néni. – Azt mondta, Viktor túlságosan önállótlan, és kritizálta a gondozásomat! Nem tűrtem, és elváltattam őket!
Tíz év múlva új menyasszonyt talált. De megint elváltak, mert „nem illettek össze”.
Zsófi, Viktor második felesége, már a válás után szülte meg Pistikét. Erzsike néni ragaszkodott a DNS-vizsgálathoz, ami igazolta az apaságot. De Viktor életében először kiszakadt anyja befolyása alól. Elment Zsófihoz, hogy láthassa a fiát.
Zsófi szerényen élt, egy bérlakásban. Amikor meglátta a két hónapos Pistikét, Viktor megváltozott.
– Veletek maradok – jelentette ki határozottan.
Felhívta anyját, és közölte, hogy később elhozza a holmiját. Erzsike néni egész éjjel zokogott, nem tudva, hogyan hozza vissza a fiát. Még Zsófi címét sem ismerte. Viktor kerülte a találkozókat, és csak akkor ment haza, amikor anyja nem volt otthon.
De egyszer meghívta anyját Pistikék születésnapjára. Erzsike néni rengeteg ajándékkal érkezett, boldogságtól ragyogva.
– Az unokámnak, Pistikének! – mondta büszkén a boltban.
A küszöbön Viktor fogadta, a fiát karjában.
– Ismerd meg a nagymamádat, kisfiam – mondta. – Anyu, neked senki nem vetélytárs a kisunokád gondozásában. Zsófinak, tudod, nincsenek már szülei.
Átadta Pistikét az anyjának. Erzsike néni visszafojtotta a könnyeit, de a szíve összeszorult az érzelmektől.
– Villát adsz neki? – ijedt meg, amikor meglátta Zsófit. – Ha megszúrja magát?
– Gyerekvilla, biztonságos – válaszolta Zsófi.
– És a zokni? Magától húzza fel? – folytatta Erzsike.
– Magától – szólt közbe Viktor. – Régóta tudja.
– Pohárból iszik? Nem önti ki magára?
– Ha kiontja, majd figyelmesebb lesz – mosolyodott el a fia.
– Kerékpározik? És ha elesik?
– Felkelítjük – válaszolta Viktor. – Ha sír, megvigasztaljuk.
Erzsike néni volt az egyetlen vendég. A házigazdák melegen fogadták, és ő először érezte, hogy értékelik.
– Anyu, újra összeházasodtunk Zsófival – jelentette ki Viktor. – Pisti most már az én nevemet viseli.
– Nem költöznétek hozzám? – kérdezte félénken. – A háromszobás lakásban olyan üres…
– Nem, anyu – válaszolta gyengéden Viktor. – Mi külön akarunk élni. Lakozunk, hitelt veszünk fel. Minden rendben lesz.
Erzsike néni egész nap Pistikével volt, és rögtön összebarátkoztak.
– Engedd, hogy néha magamhoz hozhassam – kérte.
– Csak ne kényeztesd túl! – nevetett Viktor.
– Mire– Akkor meg minek van nagymama? – válaszolta mosolyogva, és összeölelte az unokáját, miközben a szíve megtelítődött újra szeretettel.
