„A vöröshajú szeretet csírája”
Tündi térdelt a zöldségágy között, kitépkedve a gyomokat, amikor meghallotta a hangot a kiskapunál. Megtörölte a homlokát, kiegyenesedett, és kiment az udvarra. Az kapunál egy ismeretlen nő állt, negyven körüli lehetett.
„Tündi, jó napot. Beszélnem kell veled,” kezdte határozottan.
„Jó napot… Gyere be, ha már itt vagy,” válaszolta ridegen Tündi, beengedve a nőt.
A konyhában, miközben forrt a víz, Tündi megvizsgálta a vendéget. Fáradt arc, napfénytől összeszegett szem. Nem valami könnyű beszélgetés várható.
„Nekem Máriának hívnak. Nem ismerjük egymást, de sokat hallottam rólad. Nem fogok kerülgetni a forró kását… A halott férjednek van egy fia. A fiúnak három éves. Misi a neve.”
Tündi megdermedt, csendben bámult a nőre. Túl idősnek tűnt ahhoz, hogy a fiú anyja legyen.
„Nem az enyém,” értette meg a tekintetéből. „A szomszédomnál, Katinkánál volt. A te Józsikád odajárt… Na, és megtörtént. A kisfiú vörös, szeplős – pont olyan, mint a férjed. Nem kell DNS-vizsgálat. Csak hát… Katinka meghalt. Tüdőgyulladásban, nem vette komolyan. A fiú árva maradt.”
Tündi hallgatott, szorongatva a csészét.
„Katinkának nem volt családja, senkije. Bolti eladó volt, albérletben lakott. Ha senki nem viszi magához, árvaházba kerül. Te meg József felesége vagy, két kislányod van. Vér szerint nem idegen. A lányok testvére.”
„És ez miért érdekel engem? Nekem megvannak a gyerekeim! Te meg azt akarod, hogy egy idegen gyereket magamra vegyek? Ráadásul így?!” Tündi hangja reszketett. „Vidd haza magadhoz, ha annyira jószívű vagy!”
„Az én dolgom volt elmondani. A tiéd eldönteni. A fiú jó lelkű, gyengéd… Kórházban van. Papírokat intéznek. Az idő pedig múlik.” Ezzel Mária felállt és távozott.
Tündi egyedül maradt a konyhában. A tea kihűlt, az agyában pedig régi képek jártak.
Józsival az egyetem után találkozott. Vörös, vidám, versekkel és buta viccekkel. Egy év múlva összeházasodtak, a nagymama hagyta rájuk a házat. Született Zsófi, majd Panni. Mindig kevés pénz volt, de bírták. Aztán Józsi inni kezdett. Napokra eltűnt, hazudott, elvesztette a munkáját. Tündi kikészülve dolgozott, a váláson gondolkozott. Aztán – meghalt, részeg volt, elütötte egy autó.
Mindenki sírt. Még Panni is, a kicsi. És most kiderül, hogy Józsinak volt egy fia…
Ekkor betört a konyhába Zsófi.
„Anyu, miért vagy ilyen szomorú? Moziba akarunk menni, és éhes vagyok…”
Tündi szótlanul tett az asztalra egy tál főtt krumplit és virslit.
„Tudod, hogy van egy bátyád?”
„Mi? Milyen bátya?” – Zsófi megdermedt.
„Apád fia. Három éves. Az anyja meghalt. Árvaházba akarják adni. Így van.”
„Ismered az anyját?”
„Nem. Azt mondják, Katinka volt, nem innen való. Bolti eladó. Ennyi.”
Másnap Zsófi odalépett Tündihez a konyhában.
„Anyu, elmentünk Pannival a kórházba. Láttuk Misit. Olyan… olyan ránk hasonlít, anyu. Po„Pofácska, vörös haj – pont apára hasonlít, és a kezünket fogta, mikor elmentünk.”
