Boldizsár kapott egy telefont anyukájától – megkért, hogy akasszon fel egy polcot a konyhában. Másnap benevezett hozzá, de anyuka nem volt otthon. A lakás nyitva volt a saját kulcsával. A polc ott hevert, ahogy anya ígérte, de a fúrógép… Hol lehet? Talán a padláson, ahol a régi kacatok élnek boldogan.
Felállt egy székre, kinyitotta a padláajtót – és hát itt is van, a fúró! Megrántotta a kábelt, az összegabalyodott, a fúró lecsúszott és megütötte a vázát. Az porrá tört. Boldizsár átkozódott, tudta, mennyire szerette anyuka azt a vázát. Összeszedte a törmeléket, felakasztotta a polcot, majd távozott. Telefonon megígérte anyukájának, hogy vesz egy újat nőnapra. De nem úszta meg ennyivel – anya jó ideig kesergett a történteken.
Ahogy telt az idő, sehol sem talált hasonló vázát. Már az utolsó szombaton, az ünnep előtt, rábukkant… épp egy lány kezében. Az eladó közölte, hogy ez az utolsó darab. Boldizsár odalépett, bocsánatot kért és elmesélte, hogy összetörte a vázát, és anyuka soha nem bocsát meg, ha nem talál pótlékot.
A lány, akit Zsófinak hívtak, egy rövid csönd után mosolyogva nyújtotta felé a vázát. „Vigye, meneküljön anyuka haragja elől.” Önvalójában másikat választott, Boldizsár pedig a régit.
A bolt előtt beszélgetésbe elegyedtek. Ő viccelt, Zsófi nevetett. Hamarosan meghívta magához – nőnapra, anyukájához. Zsófi meglepődött, de igent mondott.
Másnap ketten állították be magukat Boldizsár anyukájához. Az öregasszony el volt ragadtatva az ajándéktól, de Zsófitól talán még inkább. „Látod, fiam, minden jóra fordul – ha nem töröd össze a vázát, nincs ilyen lány melletted”, nevetett.
Attól a naptól kezdve Boldizsár élete megváltozott. Zsófival egyre több időt töltöttek együtt, sétáltak a parkokban, filmekről és könyvekről vitáztak, terveket szőttek. Bemutatta a lányának, aki épp szünetre jött haza, és szerencsére rögtön megtalálták a közös hangot. Zsófi meghatódott Boldizsár kedvességétől és figyelmétől. Anyuka pedig gyakran emlegette azt a napot, amikor a fia véletlenül összetörte a vázát, és biztosra vette, hogy ez a sors jele volt. Zsófi is csodálkozott, hogy egy véletlen találkozás milyen mély kapcsolathoz vezethet. Fél év múlva összeházasodtak. A lagzi szerény volt, de meghitt. Anyuka egy pohárköszöntőben újra megköszönte a sorsnak a tört vázát. Boldizsár pedig Zsófira nézett, és tudta, hogy megtalálta azt, akire egész életében várt. És mindig, amikor elment az a polc mellett, mosolyogva emlékezett vissza, hogyan vezetett egy összetört váza a boldogsághoz, amit nem is mert remélni.
