Boldizsár kapott egy telefonhívást anyjától – arra kérte, hogy akasszon fel egy polcot a konyhában. Másnap odautazott hozzá, de otthon nem találta. A lakás nyitva volt a saját kulcsával. A polc ott volt, ahogy anya ígérte, de a fúrógép… Hol lehet? Talán a padláson, ahol a régi holmik halmozódtak.
Felállt egy székre, kinyitotta az ajtót – és ott volt a fúrógép! Megragadta a kábelt, az azonban összegabalyodott, a gép lecsúszott és megütötte a vázát. Az porig tört. Boldizsár átkozódott, hiszen tudta, mennyire szerette anya azt az tárgyat. Összeszedte a törmeléket, felakasztotta a polcot, majd távozott. Telefonon megígérte anyjának, hogy vesz egy új vázát március 8-ára. De nem úszta meg könnyen – anya hosszan keseregni kezdett.
Az idő múlott, de hasonló váza sehol sem akadt. Már az ünnep előtti utolsó szombaton, amikor rátalált… egy lány kezében. Az eladó közölte, hogy ez az utolsó darab. Boldizsár odalépett, bocsánatot kért, és őszintén elmesélte, hogy tört össze egy váza, és anyja soha nem bocsátana meg, ha nem találna helyette újat.
A lány, akit Anya néven szólítottak, egy rövid szünet után mosolyogva nyújtotta felé a vázát. „Vigye, mentse meg magát az anyja dorgálásától.” Ő maga egy másikat választott, Boldizsár pedig a régit vitte.
Az üzletből kijövet beszélgetni kezdtek. Ő viccelt, nevetett. Hamarosan meghívta magához – március 8-ára, anyjához. Anya meglepődött, de beleegyezett.
Másnap ketten álltak be Boldizsár anyja elé. Az asszony odáig volt az ajándékért, de még inkább Anyáért. „Látod, fiam, minden rosszban jó rejlik – ha nem tört volna össze a váza, nem lenne most melletted ilyen lány”, nevetett.
Attól a naptól kezdve Boldizsár élete megváltozott. Anya és ő egyre több időt töltöttek együtt, sétáltak a parkokban, filmekről és könyvekről beszélgettek, terveket szőttek. Bemutatta a lányát, aki vakációra jött, és szerencsére rögtön összebarátkoztak. Anyát meghatotta Boldizsár kedvessége és figyelme. Az anyja pedig gyakran emlegette azt a napot, amikor a fia véletlenül összetörte a vázát, és állította, hogy ez a sors jele volt. Anya is csodálkozott, hogy egy véletlen találkozás ilyen mély kapcsolathoz vezethet. Fél év múlva összeházasodtak. A lagzi szerény, de meghitt volt. Boldizsár anyja egy pohárköszöntőben ismét megköszönte a sorsnak az összetört vázát. Boldizsár pedig a feleségére nézett, és tudta, hogy megtalálta azt, akit egész életében várt. És minden alkalommal, amikor elhaladt azon a polc mellett, mosolyogva emlékezett vissza, hogyan vezetett egy összetört váza olyan boldogsághoz, amire nem is mert reménykedni.
