Mikor Gábor hazafele tartott a munkából, a telefonja hirtelen megszólalt. A képernyőn az anyja neve villant fel – Valéria néni vidám hangja annyira meglepő volt, hogy a férfi összerezzent.
“Fiam, hol vagy?” – kérdezte az anyja, a lelkében táncolva.
“Hazafele megyek, anyu. Mi történt?”
“Gyere csak, itt várunk rád!” – felelte nevetve.
“Kik vagytok?” – döbbent meg Gábor.
“Gyere, majd meglátod!”
“Rendben, mindjárt ott vagyok.” – A férfi letette a telefont.
Húsz perc múlva belépett az anyja lakásába. Kinyitotta a nappali ajtaját – és megfagyott. Az anyja ölében ott ült a kislánya, Boglárka.
“Zsófia, ma találkoztam anyával…” – kezdte este, amikor a feleségéhez lépett.
“És?”
“Azt kérdezte, jöhet-e Boglárka születésnapjára…”
“Nem.” – vágott közbe Zsófia, arccal a fal felé.
“Figyelj már, talán itt az ideje, hogy megbocsájtunk neki? Két év eltelt…”
“Neked eltelt. Nekem csak két év telt el, de én minden napot emlékszem! Amit tett, azt soha nem felejtem el.”
“Zsófia, hiányzik neki az unokája. Bocsánatot kért… Egyszer élünk. Engedd, hogy eljöjjön.”
“Nem!” – szikrázott a felesége szeme. – “Nem akarom látni!”
“De én igen! Ő az anyám, ha már itt tartunk! És ha őszinték akarunk lenni, mindketten hibásatok voltatok. Miért csak őt büntetted meg?”
“Tehát én vagyok a hibás? Rendben. Akkor jöjjön. De én Boglárkával elmegyek. Ünnepeljetek ketten!”
“Zsófia, ne merészelj ilyet tenni! Nem felelek magamért!”
“De még mennyire meg merem!” – vágott vissza, és kirohant a szobából.
Régen Zsófiára mindenki irigykedett. A férje – helyes és sikeres, a lakásuk pedig már az esküvő után az övék lett. És a anyós… úgy tűnt, aranyból van a nő. Zsófia a munkahelyén mesélte büszkén:
“Képzeljétek, Mária néni ragaszkodott hozzá, hogy Gábor vegyen nekem bundát. Azt mondta:„A buszmegállóban megfagysz!” Ez aztán az odafigyelés!”
“Élelmiszerekkel jön hozzánk, teli táskákban. Mindig ellenőrzi, mi hiányzik, és rendel.”
“A születésnapomra meg a legújabb telefont! Azt mondta:„Itt az ideje frissíteni.” Egy álom, nem anyós!”
Amikor Zsófia teherbe esett, az anyós istennővé változott. A legjobb orvosokhoz intézte a vizsgálatokat, a legfinomabb gyümölcsöket hozta, meleg ruhákat, vitaminokat.
De amikor megszületett Boglárka – minden megváltozott.
Az anyós minden nap ott termett. Mosott, etetett, ellenőrizgetett.
“Nincs elég tejed. Mert nem igyekszel!”
“De igyekszem!” – fakadt könnyekre Zsófia.
“Persze! Aluszékony vagy. Így meg alszol a lábadon!”
Gábor megkérte az anyját, hogy járjon kevesebbet. Az asszony megsértődött. Napi száz telefon:
“Hogy van Boglárka? Mit evett? Hogy aludt?”
“Ne felejtsd el szellőztetni! De ne fáraszd meg!”
“A pürét hogy csináltad? Nem csomósodott?”
Zsófia lassan elkezdte gyűlölni ezt a gondoskodást. Nem hallgattak rá, nem tisztelték. Csak a gyerek szolgálójának látták.
Egy nap, miután újra előadták neki a köret előadást, Zsófia kifakadt:
“Hagyjon békén!”
“Én meg nem is gondoltam a távozásra!” – vágott vissza az anyós. – “Nem érdekel, ki vagy. Boglárka a fontos! És én ellenőrzöm, akarod-e vagy sem!”
Egy óra múlva Zsófia sétált a kislányával. Egy gyógyszertár előtt eszébe jutott, hogy hidrogén-peroxidra van szüksége. A babakocsit rögzítette a bejáratnál, beugrott egy percre… Amikor kijött – a babakocsi eltűnt.
Összeomlott a világa.
Sírás, pánik, tömeg, rendőrség… Gábor fél óra múlva ért oda.
És ekkor – az anyja hívta:
“Fiam, hol vagy?”
“Anyu?” – alig kapott levegőt.
“Megtaláltam Boglárkát. Egyedül állt! Hogy bízhatsz rá gyereket Zsófiára?!”
“Jövök!” – zihálta a férfi.
“Almáska, ne sírj. Minden rendben. Boglárka nálam van.”
“Nálad?!” – Zsófia elsápadt. – “Te… te csináltad ezt?”
“Igen.”
Odamentek. A veszekedés rettenetes volt. Az anyós mentegetőzött:
“Meg akartam tanítani! Hogy tudja, mi az, amit nem szabad!”
“Tanítani?!” – Gábor dühöngött. – “És ha a rendőrségre mentünk volna? Tudod, mit tettél?!”
“Engem nem érdekel! Jót akartam!”
“És mint mindig, rossz lett.”
Zsófia hideg arccal állt:
“Nem bocsátok meg. Ne merjen hívni. Ne közelítsen hozzánk. Boglárkának nincs nagymamája.”
Így élnek. Az anyós többé nem jár hozzájuk. Telefonálni sem tud – a szám tiltva van. Zsófia, ha az utcán meglátja, elfordul a kislánnyal.
Boglárka pedig hamarosan három éves lesz. A nagymama számára – idegen.
