Egyszer a férjem hazajött anyukájától, mélyet sóhajtott, és azt javasolta, hogy csináltassunk a kétéves lányunknak apasági tesztet. „Nem nekem, hanem anyának…” – mondta.
„Fél évvel az esküvőnk előtt anya folyton azt hajtogatta a fiának: ne vedd el ezt a lányt, nem való hozzád! – meséli a harmincéves Zsófia, aki visszafojtja könnyeit. – Túl szép, majd megcsal! Akkor még nevetgéltünk rajta, viccelődtünk, hogy Istvánnak inkább egy „krokodilt” kellett volna választania, azt biztosan nem csalják meg. De most már nem nevetünk. Egyáltalán nem!”
Zsófia nem tartja magát semmiféle lenyűgöző szépségnek. Egy egyszerű lány Kecskemét mellől, aki ugyanúgy odafigyel magára, mint mások. Karcsú, ápolt, szerényen öltözködik, és mindig is tisztelte önmagát a kapcsolataiban. Miért gondolja anyósa, Erzsébet néni, hogy Zsófia könnyűvérű és hűtlen, azt senki sem tudja. De ez a nő a menyének az életét pokollá tette.
Négy éve házasak Istvánnal, van egy kislányuk. Zsófia gyedben van, napjai a főzéssel, takarítással és pelenkázással telnek. Az egyetlen ember, akivel beszélget, az a játszótéri anyukák társasága. De anyós nem hagyja békében. Folyton azt gyanítja, hogy Zsófia megcsalja a fiát, úgy figyeli, mint valami olcsó sorozat nyomozója.
„Mindig kémkedett utánam! – sóhajt Zsófia, miközben könnyek gyűlnek össze a szemében. – Hívogatott, ellenőrzött, váratlanul megjelent, mintha minden lépésemet akarná irányítani. Eleinte próbáltam nevetni rajta, meséltem Istvánnak, és nevettünk egy jót. De ez kikészít! Több alkalommal is kiborultam, komolyan összevesztem vele. Pár hétig csend volt, aztán mindig újra kezdődött.”
Az első nagy botrány néhány hónappal az esküvő után történt. Erzsébet néni hirtelen feltűnt Zsófia munkahelyén. Előzetes figyelmeztetés nélkül, indoklás nélkül. Azt akarta megnézni: tényleg ott dolgozik a meny? Vagy hazudik a fiának, és szeretőket keres?
„Nem is tudom, hogy engedték be! – emlékszik vissza Zsófia, az arcán a felháborodás. – Irodaházban dolgozom, van biztonsági őr, csak bejelentett vendégeket engednek be. Majd elájultam, amikor a recepciós bevezette: „Jött egy hölgy magához.” Megkérdeztem: „Erzsébet néni, mit keres itt?” Erre ő: „Megnéztem, hol dolgozol.” Közben meg folyton körbenézett! Nyílt irodai térben ülünk, mindenki a gép előtt van, minden látszik. Nem tudom, mit csinált volna, ha külön irodám lenne!”
Később a recepciós, Eszter, elmesélte Zsófinek, hogy a furcsa hölgy rengeteg kérdést tett fel neki. Mióta dolgozik Zsófi? Nem késik-e? Kivel beszélget? Van-e valakije az irodában? „Megmondtam neki, hogy férjes, és van egy csodálatos férje!” – tette hozzá Eszter, furcsán hunyorítva. Zsófia dührohamot kapott. Hazament, és elmondta Istvánnak: „Anyád túllépte mind a határokat! Beszélj vele, ez nem normális! Már csak a széket nem fordította fel, hogy megnézze, alattam van-e valaki!”
Úgy tűnt, István komolyan szólt anyjának. Egy ideig csend volt. Erzsébet néni csak este hívogatta, érdeklődött, hogy vannak, és hozott házi süteményt. Zsófia kezdett reménykedni, hogy a vihar elmúlt. De tévedett.
A következő incidens akkor történt, amikor Zsófia terhes volt, de még dolgozott. Betegség miatt táppénzre ment, otthon aludt, kikapcsolt telefonnal, amikor hirtelen erős kopogás és folyamatos csengő riasztotta fel. „Felugrottam, azt hittem, tűz van, vagy valami katasztrófa! – emlékszik vissza. – Belenéztem a lencsébe, és ott állt anyós! Eltorzult arccal rugdosta az ajtót, és nyomta a csengőt. Megijedtem, nem mertem kinyitni, felhívtam Istvánt: „Azonnal gyere haza, nem tudom, mi történik!” Húsz perc alatt hazaért. Eközben anyós tovább állt az ajtó előtt, és várt!”
István és Zsófia együtt szóltak rá Erzsébet nénire. Zsófi megfenyegette, hogy rendőrt és pszichiátriát hív, ha még egyszer ilyet mer tenni. „Tartsd távol tőlem!” – követelte a férjétől. És újra csend lett.
Zsófia megszülte a kislányát, de anyós még csak rá sem nézett az unokájára. Később kiderült, miért. Nem hitte, hogy az ő unokája. „Mert persze, én csak úgy szórakozom, honnan lenne Istvántól a gyerekem?” – kérdezi gúnyosan Zsófia. Az ok? A férje családjában eddig csak fiúk születtek. Egy lány, Erzsébet néni logikája szerint, a hűtlenség bizonyítéka. „Nem hallgattam rá – mondja Zsófia. – Nem beszélek vele. István néha találkoz, de most már tudja, hogy a családjának az egysége fontosabb, mint egy ostoba gyanakvás, és elhatározta, hogy nem engedi, hogy bárki is megbontsa a bizalmukat.
