A „pihenés” a anyósomnál kis forradalommal végződött
Az én nevem Enikő. Harmincöt éves vagyok, férjemet, Zsoltnak hívják, és két gyermekünk van. Mindig is energikus és nyughatatlan voltam – már az óvodában is szerveztem reggeli tornát az egységnek, az iskolában osztályfőnök voltam, az egyetemen pedig minden rendezvény lelke. Energiám valószínűleg a kedves nagymamámtól örököltem, akinek a faluban minden nyarát töltöttem. Imádtam a vidéki életet, és sosem féltem a munkától.
Így ismertem meg Zsoltot: szerveztem egy parktakarítást a városban, és ő volt az egyik kezdő, aki segített. Együtt szedtük össze a szemetet, beszélgettünk, majd moziba mentünk. Így kezdődött minden. Egy évvel később megkérte a kezemet, és boldogan igent mondtam.
Először a szüleimnél laktunk, majd összefogtunk az első lakáshitelre. Megszületett a fiunk – a papa kicsinyített másolata –, két évvel később pedig a lányunk. Zsolt fáradhatatlanul dolgozott, de mindig talált időt, hogy otthon is segítsen, soha nem panaszkodott a fáradtságra. Viszont én kezdtem kiégni. Az anyaság nem csak öröm, hanem áldatlan éjszakák, állandó kimerültség és aggódás is. A férjem észrevette a kimerültségemet, és azt javasolta, hogy a gyerekekkel menjünk pihenni az anyjához a faluba. Én, naivan, örültem: visszaemlékeztem, milyen jó volt a nagymamámnál. Reméltem, hogy kicsit feltöltődem.
Zsolt elvitt minket, az anyós kenyérrel-sóval fogadott, még terített is. A gyerekek a verandán aludtak el, nekem a fia szobájába ágyazott. Tökéletes estének tűnt. De reggel, alig virágzott ki a nap, egy kiáltás ébresztett fel:
– Alszik a kisasszony? Kelj fel! A tehén nem fejti meg magát!
Ránéztem a telefonra – hajnali 5 óra volt. Alig bírtam felkelni. Meg akartam mosdani, de az anyós rám forrt:
– Majd később mosakodsz, úgyis koszos leszel!
Nem szóltam semmit, átöltöztem, és kimentem az istállóba. Morgan vonyított egész úton, hogy „városi vagyok”, „nem vagyok hozzászokva”, de mikor határozottan megvettem a vödröt, és jobban fejtem, mint ő – elhallgatott. Aztán megetettem az összes állatot, kezet mostam, és odáléptem hozzá:
– Nem utasítom vissza a segítséget. De hadd csináljam a magam módján.
– Csináld, ha tudod – morgott vissza.
És fogtam a munkához. Rendbe hoztam a kertet, átástam az ágyásokat, kifestettem a kerítést, szerveztem a tej és a zöldség eladását a szomszédoknak, még egy komposztálót is építettem, és elkezdtem a csöveket fektetni – a helyi mellékhelyiség régóta kiáltott a cserére. Mikor kiástuk a gödröt, az anyós kezeit tördelt– Bocsáss meg, anya, de ez nem pihenés lesz, hanem fejlesztés – mondtam, miközben a frissen ásott árokba néztem.
