Már elég.
A forgó és zsúfólt Budapésten, ahol az élet úgy pezseg, mint a reggeli kavé ában, 27 évesen az életem külsőleg tökéletesnek látszik. Eń Németh Réka vagyok, marketinges egy nagyvállalatnál, felesége vagyok Szabó Dávidnak, nincsenek gyerekeink, de álmok és tervek igen. Tegnap, miután hazamentem a munkahelyemről, beültem a kocsimba, megalltam egy benzinkútnál, fogtam a táskám és a mosdóba mentem. Átvettőztem, átmaszkı́róztam, és olyan szep lettem, hogy mógottem megfordultak. De ez a külsőleges kép mogott csak a kimerültség rejtőzik: elégem van már abból, hogy tökéletes feleseg, lány és vége legyek. Ideje eldönteni, hogyan élhetek magamnak.
Tökéletesnek tűnő élet
Mindig is a „jó kislany” voltam. Az iskolaban ötsös tanuló, az egyetemen ösztondı́jas, a munkahelyemen pedig az, aki mindig hataridore leadja a feladatait. Dávid, a férjem, programozó, szeret és büszék rám. Három éve vagyunk hazasok, egy kenyelmes lakasban élünk, évente kétszer utazunk. A szüleim és anyósom, Kis Mária, tökéletes párnak tartanak minket. „Réka, te olyan tudós vagy, mindent megcsinalsz” – mondja édesanyam. „Dávid, méged jutott a jó nő” – teszi hozzá anyósom. De senki sem látja, hogy ezek a varakozasok hogyan nyomnak le.
Az életem egy feladatokból álló lista: reggelire keszı́tek, hogy Dávid elegedett legyen, nappal kihozányom magambol a munkaban, estén takarı́tok és vassorát főzök, nehogy anyósom azt mondja, „nem vagyok jó hazasszony”. Még a benzinkúton is átvettőztem tegnap elegans ruhába és kikészı́tettem az arcom, mert családi vassorára mentünk, ahol „tökéletesnek” kellett látszanom. Mindenki rám nézett, de eń úgy éreztem magam, mintha egy szerepet jatszanák – a tökéletes Réka szerepét.
Az, ami már nem birja
Tegnap este minden változott. Anyósomnál vacsoráltunk, és mint mindig, segı́tettem a konyhban, mosolyogtam, bevágtam magamat a beszélgetésbe. De amikor Kis Mária azt mondta: „Réka, idéje lenne már a gyerekekre gondolni, nem vagy egyre fiatalabb”, éreztem, hogy valami elszakad bennem. Nem állok készen a gyerekekre, magamnak akarok élni, de mindenki várja tőlem a „helyes” lépéseket. Dávid nem szolt semmit, és akkor megertettem: ő nem fog megvédeni ezektol a varakozasoktol. Anyukam kesobb meg fel is hı́vott: „Réka, ne huzogasd, már 27 vagy, szeretnek unokát.” Még a munkahelyemen is viccelödnek: „Mikor jon a gyed, Réka?”
Elegem van. Elegem van abból, hogy a sikeremet nem az én eredményeim mérik, hanem az, hogy megfelelek-e masok elvárásainak. Elegem van abból, hogy a benzinkúton vettözok át, hogy „tökéletes” legyek a vacsorára. Elegem van a mosolygasából, amikor ordı́tani szeretnek. Szeretem Dávidot, de az faj, hogy hallgat, amikor anyósom vagy anyukam nyomas alá helyez. Szeretnek őnmagam lenni, és nem azzá a Rékavá, aki mindenkinek megfelel.
A félelem, hogy őnmagam lehessek
A baratnőm, Tı́mea azt mondja: „Réka, mondd meg mindenkinek, hogy kell néked egy kis idő magadnak.” De hogyan? Ha nem keszı́tek vacsorát, vagy nemet mondok anyósomnak, rossz felesegnek fog tartani. Ha megmondom édesanyamnak, hogy most nem akarok gyereket, mégsértodik. Ha bevallom Dávidnak, hogy kitürtöttem, azt fogja mondani: „De hiszen mindig mindent megcsinaltal, mi változott?” Félek, hogy ha levennem a tökéletes Réka maszkját, egyedül maradok – csálád, munka, minden nelkül, amit eddig felmutattam.
De tegnap, a benzinkúti tükör elött, ránéztem egy idegen nőre – szep, de nem eń. Az á nő a tökéletes sminkkel és ruhával nem én vagyok. Eń sportcipőt akarok viselni, nem sarkát. Eń olyan estet akarok, amikor nem kell főzni. Azt akarom mondani: „Nem állok készen a gyerekre, és ez az en jógám.” De hogyan, anélkül, hogy mindent összetornék, amit fel épitéttem?
Mi legyen?
Nem tudom, hol kezdjem. Megbeszélnem Dáviddal, hogy szükségem lenne a tamogatásara? De ő szerint „túldramázom.” Visszautasítsam anyósom és anyukam elvárásait? De félek, hogy megbántom őket. Szabin legyek és egyedül elutazzak, hogy rajöjjek, mit akarok? De ez őnzőnek tűnik. Vagy folytassam a tökéletes Réka jatszmát, mig össze nem dögöl? Azt akarom, hogy ne kelljen mások elvárásai miatt a benzinkúton vettöznöm, de nem tudom, lesz-e hozá baDe ma eldöntöttem, hogy bátran kiállok magamért, mert ha nem most, akkor soha.
