Néha azt hisszük, hogy a család mindig boldogságot hoz. Hogy ha valaki tortával, gyerekekkel és mosollyal állít be, kötelességed az asztalra teríteni, feledni a saját dolgodat, és a tökéletes házigazdát játszani. Ha nem teszed, hálátlan, durva vagy, és nem tudsz kapcsolatot építeni. De senki nem gondol arra, hogy ezzel a mutatós családi közelséggel gyakran csak arcátlanság, pimaszság és egyszerű kihasználás rejtőzik.
Ezt a történetet én, Viktóriának, személyesen éltem át, amikor a férjemmel, Márkkal, épp csak beköltöztünk Budapest egyik csendesebb körzetébe, és próbáltuk megteremteni az új életünket.
Béreltünk egy hangulatos kétszobás lakást, dolgoztunk, rendezkedtünk, és igyekeztünk kerülni a felesleges kapcsolatokat. Nem szerettem a zajos társaságokat, főleg nem a teli asztalnál ülős, gyerekviháncolásos családi összejöveteleket. De mindenkinek van egy, aki úgy kezeli a lakásodat, mintha az ő nyaralójuk lenne, és te pedig a személyzet.
Nálunk ez Boldi, a férjem húga volt. Eleinte aranyos volt: eljöttek a férjével és a gyerekeikkel “csak egy teára”, hoztak egy csomag sütit, és illedelmesen viselkedtek. De hamar minden megváltozott. Boldi egyre gyakrabban bukkant fel – és mindig meghívás nélkül.
“Csá Vikike! Nem baj, ha ma beugrunk? Akkor gyorsan teríts az asztalra, egy óra múlva itt vagyunk!” – ilyen hívások lettek a mindennapok része. Kérdezett, de nem várt választ. A “nem”-et nem fogadta el. Ha mondtam, hogy rosszul vagyok, dolgom van, vagy csak pihenni szeretnék – figyelmen kívül hagyta.
És csak maga jött volna! De nem. A férje, három zajos gyerek, néha még a kutyájuk is. És semmi hozott – egy kis alma, egy pohár üdítő sem. Estig maradtak, kihámozták a hűtőt, aztán eltűntek, mögöttük egy halom mosogatnivalót és kifacsart lelket hagyva.
Elkezdtem utálni az ünnepi napokat. A szülinapok, a karácsony, a hétvégék – kínzássá váltak. Főztem, mosolyogtam, tűrtem, éjjelig takarítottam, reggel pedig munkába rohantam. Márk hallgatott. Nem szerette a konfliktusokat, és azt mondta: “hát ez a húgom, tartszaMajd egy nap – nem bírtam tovább, és eldöntöttem, hogy véget vetek ennek az örökös játéknak.
