**Lilla Visszatérése**
Lilla állt a lélegzetvételét visszafojtva Sándor lakásának ajtaja előtt, izgatottan babrálva a táska fogójával. Két és fél éve hagyta ott őt, becsapta az ajtót, abban a hitben, hogy Pál, a pénzes barátja a nagy autóval, megadja neki azt az életet, amiről álmodott. De Pál nem az volt, akinek látszott, és most Lilla úgy döntött, visszatér. „Sándor mindig szeretett engem – gondolta magában. – Visszafogad, hova menekülne?” Megnyomta a csengőt, megigazította a haját, és erőltetett mosolyt eresztett az arcára. Sándor nyitott ajtót, és a meglepett „Milyen szél hozott ide?” kérdésétől Lilla egy kicsit bátrabbnak érezte magát.
„Visszajöttem – mosolygott, belélegezve a sült krumpli és húsgombóc illatát. – Vacsorát készítesz? Nagyon finomnak érzed.” Sándor összehúzta a szemöldökét: „Hová jöttél vissza? Hozzám?” Lilla bólintott, de a következő kérdése megzavarta: „Már ettünk. Bocs, nem hívhatlak be.” „Már… ettetek?” – kérdezte vissza, miközben a gyomrában forrt a félelem. „Kik azok a ‘minket’?” És ekkor a konyhából kijött egy nő. Lilla alaposan megnézte, és csak akkor vette észre: Olga volt, a barátnője, akivel egykor pezsgőzve tervezte, hogyan hagyja ott Sándort.
Lilla és Sándor öt éve házasodtak össze, de a házasságuk tele volt veszekedésekkel. Ő gyönyörű életet akart: éttermek, utazások, drága ruhák. Sándor, aki gyári mérnökként dolgozott, szerényen kereste meg a kenyerét, bár mindent megtett. A szülei faluról hozták az élelmiszereket, hogy spóroljanak, de Lilla csak morogva fogadta: „Nem kérek a tejüket és sajtjukat!” A saját pénzét ruhákra és új telefonra költötte hitelből, Sándortól pedig mindig többet követelt. „Te csak egy csóró vagy – vágta a fejéhez. – Miért is kötöttem össze magam veled?” A férfi kérte, hogy takarítson az otthonban, de ő csak leggyintett: „Ez a te lakásod, nem az enyém.”
Mindent megváltoztatott, amikor Lilla beleszeretett Pálba. Bájos volt, pénzes, kávézóba vitte, aranyhegyeket ígért. Olga figyelmeztette: „Lilla, Pál egy nőcsábász, gondold meg!” De Lilla nem hallgatott rá. Összepakolt, odadobta Sándornak a kulcsokat, és Pállal elhagyta a várost még egy búcsú nélkül is. Olga ott maradt a lakásban, felügyelve a romhalmazt, amit Lilla hátrahagyott. Lilla akkor nevetett: „Vedd meg magadnak Sándort, már a tied!” Nem gondolta volna, hogy a szavai jóságként teljesülnek.
Pállal az élet nem mesebeli volt. Bár nagylelkű volt, de engedelmességet követelt, a kalandjait pedig Lilla tűrte, amíg ki nem fogyott a türelme. Két év múlva megtudta, hogy Sándor előléptették, vett egy autót, és nem nősült meg. „Vár rám” – gondolta, és egy üzenet hátrahagyva Pálnál, elindult vissza. De most, az ajtóban állva, Olgára nézett, aki nyugodtan mondta: „Szia, Lilla. Miért lepődsz meg? Te adtad nekem őt.”
Lilla érezte, hogy lángra borul az arca. „Házasok vagytok?” – tört ki belőle. Sándor bólintott: „Igen, Lilla. És minden rendben van. Neked mi jár a fejedben?” Összezavarodott: „Azt hittem… talán még… megpróbálhatnánk…” Olga szelíden közbevágott: „Lilla, vannak szüleid. Ők örülnének neked. Nekünk viszont most mennünk kell. Viszlát.” Az ajtó becsukódott, és Lilla egyedül maradt a lépcsőházban, markolva a táskáját.
Eszébe jutott, hogy Olga takarított a lakásban, hogyan sütött süteményeket, hogy látogatta a nagymamáját. Akkor Lilla kinevette az „egyszerűségét”, de most rájött: Olga adott Sándornak valamit, amit ő nem tudott – odafigyelést, otthont, szeretetet. Gondolkodott, hogy visszamegy Pálhoz, de a hátrahagyott üzenet véget vetett ennek. A szülei? Rég eltávolodtak, sértve az ő döntése miatt. Lefeküdt a ház előtti padra, és úgy érezte, hogy összeomlik a világa. „Mit tettem?” – suttogta, de válasz nem érkezett.
A lakásban Sándor és Olga készülődött a vacsorára. Egy hónap múlva ikreik születtek, és Sándor szülei, akik imádták az új menyecskét, alig tudták leplezni az örömüket. Lilla viszont üres kézzel maradt, megbánva a döntéseit. Az élet, ahogy Olga figyelmeztette, nem bocsát meg azoknak, akik a jelen örömét illúziókra cserélik.
