Bözsi mindig egyenesen mondta, ahogy van. A kollégái már megszokták, hogy ő mindig fejbevágja őket a rideg igazsággal. Nem számított, akarták-e hallani vagy sem.
Például egyszer Zsófi egész reggel flörtölt az új rendszergazdával, miközben villámgyorsan letudta a megrendeléseket. Mintha szárnyak nőttek volna a lábára. „Egyáltalán tudod, hogy a felesége épp a kórházban van?” kérdezte Bözsi. Ennyi volt, vége a flörtnek.
Vagy ott volt Anikó, aki minden próbálkozása ellenére nem tudott leszokni a dohányzásról. Tapaszt is ragasztott, speciális cukorkát is evett, semmi haszna. Végül megvett egy csodaszivart, és félóránként kiszaladt egyet szívni. Bözsi azonban így ütötte el a kedvét: „Egyáltalán megnézted, mi van abban a varázsszívarban? Nem? Senki sem látta. Kíváncsi vagyok, miért?”
Mindenki kerülte Bözsit, senkinek sem volt kedve a kolléganő éles nyelve alá kerülni. De őt ez nem érdekelte. Hiszen az igazság attól még igazság maradt. Csak hát… kinek kellett ez az igazság?
Amikor Bözsi kiküldetésre ment egy másik országba, mindki megkönnyebbülten felsóhajtott. Dohányozhattak a sarokban, flörtölhettek az új ügyfelekkel, őrült péntekeket rendezhettek, és sötét sarkokban csókolózkodhattak – akár házasok, akár szinglik.
Három hét múlva visszatért. Mindig elegáns ruhában, magassarkúban, erős parfümös illattal és feltűnő sminkkel. De most kopott farmerban és egy két számmal nagyobb pulóverben lépett be, haját összefogva, szemüvegben, amit csak akkor vett le, mikor bezárkózott az irodájába. Az erős parfüm helyett csak egy finom „Truth” illat (Calvin Klein) lengte körül.
És ami a legfontosabb: nem szólt a titkárnőnek, hogy megint nem készítette elő a dokumentumokat a reggeli megbeszélésre. Nem oktatta ki a rendszergazdát, hogy állandóan a feleségével telefonál. Odasétált a papírdobozok mellett, ahol a jogász kotyvalékolt, és egy szót sem szólt.
„Nem felelt meg a kiküldetésen” – mondta a jogász.
„Megbetegedett” – tippelte a titkárnő.
„Beleszeretett!” – nevetett Zsófi.
„Ezért van rajta két számmal nagyobb pulóver?” – vágta oda az tolmács.
„Mindenesetre egy óra múlva megbeszélés. Inkább készüljetek, ne pletykáljatok.”
De egy óra múlva sem jelent meg a tárgyalóban. Már mindenki ott volt. Vártak. Idegeskedtek.
Aztán a rendszergazda, aki az ablaknál ült, felkiáltott:
„Ó, ott van! Nézzétek!”
És mindki odarohant az ablakhoz.
A túloldalon egy hangulatos kávézóban ült a Bözsi, de mintha más ember lett volna. Nem azért, mert smink nélkül és egyszerű hajfonattal – hanem mert vele szemben egy férfi ült, aki valamit mesélt neki, és ő nevette”Azóta senki sem kérdezte meg tőle, mi van a szivar összetételében, de mindenki látta, hogy most már valami sokkal édesebb dolgot szív magába.”
