Ma életem egy kis városban Debrecen mellett rémálommá változott, mióta a menyem, Zsófi, terhes lett. Viszonyunk sosem volt meleg, de a terhesség előtt tűrtem a durvaságát, remélve a családi békét. Most azonban minden határt átlép: sérteget, ordít, megaláz minket a férjemmel, Miklóssal, és a fiunk, Bence, csak áll és hallgat, az ő „állapotára” hivatkozva. A pimaszsága folyton gyötör, de a fiunk tétlensége fáj a legjobban.
Mikor először találkoztunk Zsófival, rögtön megéreztük, hogy nem lesz könnyű velük. Műveletlen és durva, ránk nézett, mintha a sárból kaptuk volna ki. Eleinte még visszafogta magát, de amint megtudta, hogy kisbabát vár, mintha levetette volna a maszkját. Állandóan minket támad, a fiam pedig a kezét tördeli: „Terhes, óvatosan kell bánni vele.” A sértődés szorítja a torkom, de ő nem érti.
Emlékszem a tavalyi születésnapomra. Egész nap főztem, mindent megtettem, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Zsófinak nem tetszett a rakott krumpli. Egy normális ember legalább csendben maradt volna, de ő felpattant, és így kiáltozott: „Ez a legrosszabb étel, amit valaha ettem! Undorító, többet ne merd felhozni!” Megdermedtem. A vendégek zavartan pislogtak, én pedig szégyelltem magam. Bence próbálta lecsitítani, de ő csak fokozta: „Miért kellene hallgatnom? Jogom van kimondani, hogy ez szörnyű!” A vendégek mindent megettek, csak neki nem ízlett. A szavai olyanok voltak, mint egy pofon, de a fiam nem szólt közbe.
Az esküvőjük külön fejezet, amire még most is borzongással gondolok. Zsófi bebaszott, hülyeségeket haverkodott, majd összeverekedett az unokatestvérével valami jelentéktelen dolog miatt. A vendégek ledöbbentek, alig tudták szétválasztani őket. Zsófi szülei pedig nyugodtan ültek, mintha ez teljesen természetes lenne. Akkor világossá vált, hogy a durvasága nem véletlen, hanem a természete része. De még ez sem készített fel arra, ami a terhességgel történt. A „hormonokra” hivatkozva zsarnokká változott. Minden szó, minden kérés hisztit vált ki belőle, mi és Miklós pedig állandó célpontjai lettünk.
Amikor az ultrahangon kiderült, hogy fiú lesz, örömünkben vettünk egy kék babaruhát. ÁlMegmutattuk neki az ajándékot, de Zsófi ránk üvöltött: “Ti bolondok vagytok? Ez balszerencsés, nem szabad ilyet venni előre!” Bence csak hallgatott, a szemeit lehorgasztva, mi pedig megalázva távoztunk.
