Az életem egy kisvárosban, Székesfehérvár mellett, rémálommá változott, mióta a menyem, Fruzsi, terhes lett. A kapcsolatunk sosem volt meleg, de a terhesség előtt eltűrtem a durvaságát, remélve a családi békét. Most azonban minden határt átlép: csúfol minket a férjemmel, Péterrel, ordít, megaláz, és a fiunk, Bence, csak áll és hallgat, a „terhességére” hivatkozva. A pimaszsága felmarja a lelkemet, és a fiunk tétlensége fáj a legjobban.
Péterrel rögtön tudtuk, hogy Fruzsi nem éppen egy angyal. Durva, műveletlen, első naptól lenézett minket. De egy ideig még fékezte magát, nem lépett át minden határt. Nem vagyunk arisztokraták, de nevelésünk megvan, és próbáltunk nem foglalkozni a csípős megjegyzéseivel. Minden megváltozott, amikor terhes lett. Mintha valaki lehúzta volna róla a maszkot: Fruzsi elviselhetetlenné vált, a durvasága pedig mérgező lett. Üvölt velünk, csúfol, Bence pedig csak legyint: „Terhes, óvatosan kell bánni vele.” Fulladok a sértődéstől, de ő nem hallja meg.
Példa a viselkedésére: tavalyi születésnapomon. Összeraktam az asztalt, egész nap főztem, próbáltam a vendégeket kiszolgálni. Fruzsinak nem tetszett az egyik saláta. Egy nevelt ember hallgatott volna, de ő felugrott és kijelentette: „Ez a legrosszabb saláta, amit valaha ettem! Undorító, soha többé ne főzz ilyet!” Megdermedtem. A vendégek egymásra néztek, szégyelltem magam és fájt. Nem szóltam vissza, de belül minden forrt. Bence próbálta lecsillapítani, de Fruzsi folytatta: „Miért kellene hallgatnom? Jogom azt mondani, hogy ez a saláta undorító!” A vendégek, mondanom sem kell, mindent megettek, csak neki nem ízlett. A szavai pofonként érték, de a fiunk nem állt ki mellettem.
Az esküvőjük külön történet, amit még most is rázokkal emlékszem vissza. Fruzsi lerészegedett, hülyeségeket beszélt, majd verekedésbe keveredett az unokatestvérével valami jelentéktelenség miatt. A vendégek megdöbbentek, alig tudták szétválasztani őket. Fruzsi szülei nyugodtan ültek, mintha ez normális lenne. Akkor értettem meg, hogy a durvasága nem véletlen, hanem a természetének része. De még ez sem készített fel arra, ami a terhességgel kezdődött. A „hormonok” ürügyén zsarnokká változott. Minden szó, minden kérés hisztit vált ki belőle, mi meg a férjem célpontjává váltunk a sértéseinek.
Amikor az ultrahangon kiderült, hogy fiuk lesz, Péterrel úgy döntöttünk, meglepjük őket – vettünk egy kék pelenkakészletet. Átvittük, mosolyogva átadtuk, de válasznak ordítást kaptunk: „Megőrültetek? Ez rossz előjel, nem szabad előre vásárolni!” Fruzsi üvöltött, babonás idiótáknak nevezett minket, Bence pedig lehajtott fejjel állt, nem mert beleszólni. Megalázva távoztunk. Nem hittem el, hogy a fiunk így engedheti, hogy bánjanak a szüleivel.
Nemrég a lányunk, Dóra, meghívott minket egy étterembe a születésnapjára. Örültünk, reméltünk egy meghitt estét. Fruzsi magas sarkú cipőben jelent meg, noha már jócskán előrehaladt a terhessége. Halkan megjegyeztem: „Talán jobb lenne stabilabb cipőt hordani? VesFruzsi kivörösödött, majd úgy üvöltött, hogy mindenki elhallgatott az étteremben, míg végül kiborította az italát az asztalra és dühösen távozott, otthagyva minket a megalázott csendben.
