Mai nap rögzítem ezt a történetet, mert mélyen megérintett. Egy barátnőmről van szó, Katalinról, aki egyedül neveli kisfiát. A volt férje még a gyermek születése előtt otthagyta, azóta mindent egyedül csinál — az óvodai ügyektől kezdve a betegágyig és a végtelen álmatlan éjszakákig. A fiú most hat éves, és súlyos ételallergiája van. Orvosi jelentések, vizsgálatok, az allergológus rendszeres látogatásai — mindez a mindennapjaik része lett.
Katalin szigorúan figyeli, mit eszik a fia. Tejtermékre, csokoládéra, diófélére és néhány gyümölcsre allergiás. A legkisebb eltérés a diétától kiütéseket, viszketést, néha duzzanatot és erős gyengeséget okoz. De mint sok fiatal anyának, neki is van egy „nehéz” rokona — a anyósa, aki okosabbnak hiszi magát minden orvosnál, és állítja, hogy „régen a gyerekek mindent megettek, és semmi bajuk nem volt.”
Egyszer Katalinnak sürgősen fogorvoshoz kellett mennie. Fogat kellett húzni, érzéstelenítéssel és utókezeléssel — nem egy órára, hanem fél napra. A klinikán persze nem fogadnak gyerekeket, így Katalin, más lehetőség híján, fiát az anyósához vitte. Az asszony, mint mindig, biztosította, hogy minden rendben lesz: „Ne aggódj, tudom, mit ehet és mit nem.”
Katalin külön összeírt egy listát a megengedett ételekről, és otthagyott egy csomag megfelelő kaját. Távozáskor még egyszer emlékeztette: „Kérlek, semmi csokoládé, keksz vagy bolti gyümölcslé.” Az anyósa bólintott, mosolygott, és úgy tett, mintha mindent megjegyezne.
Pár óra utána Katalin visszatért, és rögtön érezte: valami nincs rendben. A fia arca pettyes volt, az arca lángolt, a gyerek letargikusnak tűnt, és vakarózott. Az anyja kérdésére őszintén válaszolt: „Nagyi adott egy sütit, csokit és lekváros teát. Azt mondta, hogy túlreagálod, és egy kis édesség nem árt.”
Katalin dühében azonnal az anyósához rohant, és megkérdezte, hogy merészeli megszegni az orvosi utasításokat. A válasz teljesen ledöbbentette:
„Hagyd már abba! Miféle allergia? Ez csak hülyeség. Régen sem volt ilyen, és jól éltünk. Most divat lett a gyereket gyógyszerekkel tömni. Kitalálnak egy csomó betegséget. A fiúnak normális étel kell, nem a diétás nyavalyád!”
„Érti, hogy anafilaxiát válthatott ki?” — Katalin alig tudta visszafojtani a könnyeit. „És ha meAkkor megkérdeztem magamtól: vajon az a szeretet, ami mások akaratát semmibe veszi, mégis szeretetnek nevezhető-e?
