Az anyós folyton szidta a menyét, amiért állandóan a számítógép előtt „lóg”, de a véleménye egy pillanat alatt megváltozott – egyetlen ajándék kellett hozzá…
– Mi ez a feleség neked? Se főzni, se takarítani, egész nap a monitor előtt ül, mint egy zombi! Meg férfiakkal cseveg az interneten, meg még olyan rémesen beszél: bugok, pythoonok, meg valami copy-paste… – dühöngött Takácsné, dörömbölve az egész házban.
– Anyu, ne kezdd el – mondta nyugodtan a fia, Balázs –, Eszter programozó. A „férfiak” meg a megrendelői. Programokat ír nekik, pénzt keres vele. És, ha már itt tartunk, többet, mint én.
– Bármennyit is keres, – folytatta az anyós. – A nőnek nőnek kell lennie, nem pedig valami internetes póknak a saját hálójában. Remélem, a születésnapomon legalább egy órára le tud szakadni a billentyűzetéről?
Takácsné szerényen, de ízlésesen ünnepelte meg a napot – egy hangulatos kávézóban, a legközelebbi barátnőkkel és rokonokkal. Mindenki vidáman beszélgetett, poharak csendültek, és egyik a másik után adták át az ajándékokat, legyen az közönséges vagy különleges. Egy doboz csoki, egy takaró, egy lábos – minden a szokásos módon.
Amikor Balázs és Eszter került sorra, a terem elcsöndesedett.
– Anyuci – kezdte Balázs gyengéd mosollyal –, Eszterrel gratulálunk a születésnapodhoz, és a legfontosabbat kívánjuk: egészséget, nyugalmat és sok-sok évvel az életbe. És hogy ne csak hallgasd a kívánságainkat, valami különlegeset is adunk…
Elővett egy szalaggal átkötött borítékot, és átnyújtotta az anyjának. Takácsné kinyitotta, belenézett – és egy pillanatra megdermedt, nem hitte a szemének.
– Ez… szanatóriumi utalvány? – suttogta.
– Igen – bólintott Eszter –, egész hónapra. És nem egyedül, persze, hanem apuval. Mindent elrendeztünk: a szobát, a kezeléseket, még az utazást is.
– Istenem, de mennyibe kerülhetett ez?! – tette össze a kezét Takácsné. – Ez… ez hihetetlen!
– Eszter állta az egészet – válaszolta nyugodtan Balázs. – Az IT-s munkája lehetővé teszi az ilyen boldog pillanatokat. Azt mondta, az egészségen nem spórolunk.
Az anyós most először hosszú idő után figyelmesen nézett a menyére – előítéletek nélkül, harag nélkül. És először nem egy érzéketlen „számítógépes nerdet” látott, hanem egy kedves szívű, értékes munkát végző fiatal nőt.
– Tudod… – kezdte Takácsné, és a hangja megremegt –, elképzelni se tudtam, milyen okos vagy. Jól keresel, még rám is gondoltál… Bocsáss meg nekem, Eszti. Csak nem értettem…
– Minden rendben – mondta szelíden Eszter. – Tudom, ez szokatlan munka. De tényleg szeretem Balázst, szeretlek titeket, és azt akarom, hogy jól érezzétek magatokat.
És ekkor az anyós szó szerint átalakult. Ajkai mosolyra húzódtak, szemei ragyogtak, magához ölelte Esztit, és érzelmeitől elfúlva kiáltott:
– Ez aztánAz anyós pedig elhatározta, hogy megtanul emailt írni, hogy még közelebb kerülhessen a menyéhez.
