«Nem felejtettelek el!»
– Nagymama, képzeld el, ma a Balatonnál találtunk egy aranygyűrűt! A homokban! Apa véletlenül belenyúlt a homokba, és ott volt a gyűrű!
– Igazán?!
– Igen, Nagymama, nem hiszed el?!
– Persze, hogy elhiszem, kicsim.
– És apa azonnal anyának adta! Még címke is volt rajta!
– Címke?!
– Igen! Apa elmagyarázta, hogy valószínűleg véletlenül került ki a homokba egy ékszerüzletből.
– A homokba?!
– Igen, Nagymama!!! Így magyarázta el, hogy nem egy hajótörött gyűrűje vagy egy lopott gyűrű az!
– Ha apa így mondta…
– Igen, Nagymama! És azt mondta, hogy ott rengeteg ilyen gyűrű van! Laci és én egész nap a homokot ássuk, hátha találunk még egy kicsi gyűrűt.
– Meggyógyult a köhögése Lacinak?
– Igen, elmúlt. Mikor lenne ideje köhögni?! Tudod, mennyi dolgunk van itt?! Hogy van Bundás?
– Jól van. Mit esztek ott?
– Nagymama, ne terelj! Mutasd meg őt!
A nagymama a telefon kameráját a kutya felé fordította. Bundás ott feküdt mellette és figyelmesen hallgatta a beszélgetést.
– Tessék, köszönj, Bundás.
– Nagymama, miért olyan szomorú?!
– Jól van ő, kicsim.
– Nem! Tudom, milyen szokott lenni! Bundás!!! Mi a baj?!
Bundás úgy érezte, ismerős hangot hallott. Megcsóválta a farkát.
– Jól van, kicsim, mennem kell készülni a hétvégére. Ti sokáig maradtok még?
– Anya még két hétig szeretne maradni.
– Két hétig?! – nézett a nagymama Bundásra.
– Igen. Itt jó nekünk! Még egy gyűrűt találnánk… Bundás, szeretnél egy gyűrűt a nyakörvedre?!
– Szia, kicsim.
***
– Anyu, szia! Liza azt mondta, valami sürgős?
– Igen. Mikor jöttök haza?
– Nem tudom. Itt olyan jó, talán még pár hetet maradnánk. Miért?!
– Semmi! Bundás alig eszik valamit!
– Hogyhogy nem eszik?!
– Hát így nem eszi. Ahogy elmentetek, csak alszik és az ablakot nézi, de a legkisebb zajra az ajtóhoz fut és ugat.
– Biztosan azt a tápot kapja?!
– Nem, hát nyers krumplival etetjük! Természetesen táppal!
– Ajaj.
– Igen, ajaj, tudod mennyit fogyott?!
– Mutasd meg!
A nagymama megmutatta az alvó Bundást.
– Nézd. Csont és bőr.
– Talán el kellene vinni az állatorvoshoz?!
– Melyik állatorvoshoz?! Normális vagy?! Hiányoztok neki! Már egy hónapja itt vagytok! Sosem hagytátok még így magára!
– Anyu, akkor később rendelést indítok neki. Vidd el légyszi.
– Jó, rendben.
***
– Anya, hogy ment?
– Óh… Szia. Megvolt. Ráharapott az állatorvosra, amikor meg akarta mérni. Nem tudtam megfogni. Szájkosarat kellett tenni, hogy ultrahangot készítsenek.
– Ajaj.
– Igen, ajaj. Bevágódott a sarokba és morog. Honnan van ennyi ereje – nem értem.
– És mit mondott az orvos?
– Azt mondta, vért kell venni. Kívülről minden rendben. Valószínűleg stressz okozza.
– Miért?
– Miért?! Komolyan kérded???
– Anya, ne kiabálj! Mi is idegesek vagyunk.
– Csináljatok, amit akartok…
***
– Anya, szia. Miért hívtál ilyen későn?
– Úgy érzem, alig lélegzik.
– Hogyan?! Holnap reggel indul a gépünk. Anya, nyugodj meg. Ne sírj.
– Már napok óta nem eszik. Régebben legalább egy keveset…
Az egyik gyerek hátulról megkérdezte:
– Nagyi, miért sírsz?
– Kicsim, Bundásnak nincs jól.
– Apa mondta…. Holnap jövünk haza!
– Remélem, még lehet…
Hirtelen megjelent a nagyik telefonjának képernyőjén egy kislány arca.
– Ne!!! Nagyi, tartsd a telefont közel hozzá, és kapcsold át hangosra!
– Kicsim, ő…
– Tartsd oda!!!!
A nagymama a szundikáló kutyához tartotta a telefont.
– Bundás, hallasz engem?! Holnap jövünk! Tudom, hogy haragszol ránk. Azt hiszed, elfelejtettünk! Bundás, figyelj rám!
A kutya feltápászkodott. Figyelmesen hallgatott.
– Néha én is haragszom, de aztán elfelejtem. Mi értelme lenne?! Egész életet szomorúan és sértődötten?!
Értsd meg, Bundás, te egy Kovács vagy! A Kovácsok, mikor nehéz és félelmetes az élet, nem adják fel. Bundás Kovács, emlékszel, ahogy nekimentél annak az ostoba rottweilernek, amikor engem megtámadott?
Kisebb voltál nála kétszer, de megvédtél! Alaposan megkaptál tőle. És most azt gondolod, hogy elfelejtettelek?!
A kutya gyengén csóválta a farkát.
– Bundás Kovács, kérlek menj a konyhába, és edd meg azokat a barna falatokat! Mars a konyhába!
A kutya lassan elindult a konyha felé, és enni kezdett a táljából.
***
Reggel, amikor megérkeztek, Bundás megbocsátott nekik. De nem rögtön. Pár perc múlva. Először hátat fordított, elment a sarokba, majd hirtelen mindenkit megnyalogatott. Piszkosak is voltak. Az útról érkeztek.
