Sanyi, ne haragudj, hogy nem jöttem el a születésnapodra, de elgázoltam egy gyereket az úton, — mondta Viktor, miközben egy húzásra megitta a pálinkát. — Éppen az építkezésen dolgoztam, beültem a kocsiba, elindultam, amikor egyszer csak megjelenik előttem az a srác a motorháztetőmön.
El tudod képzelni? Szerencsére nem mentem gyorsan.
Kiugrottam, látom, hogy a kisfiú él, kérdem, hogy van, azt mondja, minden rendben. Egy kis vörös hajú, alig hatéves.
— Hol vannak a szüleid? — kérdezem.
— Anya otthon van, — válaszol, — vacsorát főz.
— Gyerünk akkor, — mondom, — menjünk el anyukádhoz. Meg kell ezt beszélnünk.
Elvezetett a lépcsőházukhoz, rámutatott az ajtóra, aztán mögém rejtőzött. Becsengetek, egy nő nyit ajtót. Gyönyörű, még nem is láttam ilyen nőt, de valahogy… mintha kihunyt volna benne valami. A szemei nem csillognak. Érted?
— Elnézést, — kezdem, — de történt valami. Kérlek, ne ijedj meg, de elgázoltam a fiadat az autóval. Semmi baja nincs, itt van, — előhúzom a fiút a hátam mögül. — De ha akarod, hívhatjuk a rendőrséget.
— Nem szükséges a rendőrség, — mondja halkan. — Ez már az ötödik eset.
— Hogyhogy?
— Márk, menj a szobádba, — utasítja a fiát szigorúan. — Kérem, jöjjön be a konyhába. Teát kérsz vagy inkább kávét?
A teája amúgy nagyon finom volt. Füvekkel.
— Bocsáss meg nekünk, — mondja Irén, így mutatkozott be. — Márk néhány napja véletlenül hallotta, hogy panaszkodtam a barátnőmnek, milyen nehéz egyedülálló anyaként, és úgy döntött, hogy így szerez nekünk apát. Már legalább ötödik férfi vagy, akinek az autója elé ugrik. Kettőt majdnem szívinfarktusba kergetett. Mondom neki, hogy nekem senki más nem kell, csak ő, de makacs, mint a nagyapja. Az is, ha valamit a fejébe vett, nem lehetett lebeszélni róla. Az autót nagyon összekarcolta? Kell-e fizetnem a javításért? Nem szükséges? Ahogy gondolod.
Én meg ülök, nézem őt, és rájövök, hogy beleszerettem. Nem hinnéd el, Sanyi, de először érzem, hogy itt ül előttem az én nőm. Fáradt, köntösben, kisminketlenül. És érzem, hogy ha őt elveszítem, akkor akár le is ugorhatok a tetőről.
— Tudom, hogy ez abszurdnak tűnhet, de talán engedné, hogy kárpótlásul elvigyem Márkkal együtt moziba?
— Nem szükséges, — válaszolja. — Tudod, Márk újra valami álomvilágot teremtene magának.
— Nem vagyok szimpatikus? — kérdezem.
— Nem erről van szó. Csak… Más körülmények között… De így… Az jönne ki belőle, hogy direkt taszigálom a fiamat az autók elé, hogy férjet szerezzek. Milyen szégyen.
— Persze. És akkor én meg egy gazember vagyok, aki kihasználja a nőt egy nehéz helyzetben, — viccelek. — És most már együtt éghetünk a pokolban. De ha már így alakult, akkor legalább égjünk egy tűznél, nem?
— Nem emlékszem, mit mondtam még, de másnap felvettem őket, és elvittem a moziba megnézni a “Transformerseket”. Aztán étterembe. Aztán…
Szóval Sanyi, azért jöttem, hogy elmondjam, júniusban esküvő lesz. Fotósra szükségünk van. Meg tudnád csinálni? Nézd, milyen fotogének.
Viktor elővette a telefont, és megmutatta a képet, amin egy nevető vörös hajú szépség ült egy kisfiúval az oldalán.
Most már tényleg tudom, hogy Ámor nem szárnyas. Viszont tele van vörös szeplőkkel és hiányzik két tej foga. És Márknak hívják. A vezetékneve… Ami azt illeti, hamarosan Viktor nevét veheti fel. Van ebben egy cseppnyi kétségem sem.
