Szerettem volna bemutatni egy történetet a magyar kultúrára szabva.
A nevem Márta Kerekes, és Budapesten élek, ahol a Duna folyik és a város történelme minden sarkon ott van. Lászlóval már régóta ismerjük egymást. Mindig is vidám természetű volt, szerette a nőket és az édes életet. De a sors csúnyán elbánt vele, és most egy gödörben találta magát, amit saját maga ásott.
A felesége, Réka, már két éve Németországban dolgozik keményen. Két gyermeket hagyott itthon Lászlóra, akik már felnőttek és önállóak, hogy pénzt keressen. Csak évente egyszer jön haza, nyáron egy-két hétre, nem többre – a szabadság nem engedi. Viszont minden hónapban rendszeresen átutal pénzt a közös számlájukra, ahonnan László kiveheti. Nemrégiben véletlenül összefutottunk az utcán, és meghívott egy kávéra. Ott előadta az élettörténetét – keserű volt, mint az olcsó dohány, és olyan nevetséges, hogy a mai napig nem tudom felfogni, hogy juthatott idáig.
Amikor Réka elment, László egy évig bírta a magányt, rövid kalandokkal volt elfoglalva régi barátnőivel, de aztán úgy döntött: elég. Melegséget, szenvedélyt akart, valakit maga mellé az ágyba. „Egyszer élünk!” – mondogatta. És szemet vetett egy fiatal lányra, Annára, aki már régóta vonzotta. Ő először ellenállt, de végül engedett – a szeretője lett. Szép volt, mintha a képből lépett volna elő, de a természete – az nem is lehetett volna rosszabb. Hangulatingadozások, hiszti, folyamatos követelések. László, kedves, jólelkű ember, puha, mint a viasz a kezében, mindent megadott neki, amit csak kívánt.
Jól tudta, hogy az ilyen szeretők nem hoznak jót, különösen ha valaki olyan gyenge, mint ő, aki minden mosolyért hajlandó mindent megtenni. Anna teljesen kiforgatta pénzéből. Először ruhákra, számlákra, majd a házának és nyaralójának felújítására, fia ballagására, új tévére kért. Eljutottak addig, hogy egy használt autót vett neki. Amikor a saját megtakarításai elfogytak, az asszony számlájához nyúlt – onnan vett ki forintokat, azt gondolva, hogy senki sem veszi észre. De mi titok, végül kiderül. Réka megtudta a hűtlenségét – „jóakarók” közvetítették, még határokon át is. Videóhívásban adott neki egy nagy leteremtést, úgy kiabált, hogy az ablakok is beleremegtek. Azzal fenyegette, hogy elmondja a lányoknak, akik bálványozták apjukat, hősnek tartották, de egy ilyen árulás után szívtelenül elfordulnának. Azt mondta, hogy visszatér és beadja a válópert, ha nem hagyja el azt a lányt.
Anna, mint egy kullancs, belekapaszkodott Lászlóba. Nem akart elveszíteni ilyen nagylelkű „szponzort”. Először egy terhességi drámát játszott el – esküdött, hogy gyermeket szül, sajnálatot próbált kelteni. László pánikban elvitte egy üdülőhelyre, hogy lebeszélje róla. Beleegyezett az abortuszba, de számlát nyújtott be – 3 millió forintot, amivel László nem rendelkezett. Kölcsönt kellett felvennie, adósságba keveredett. Éppen csak fellélegzett, azt gondolván, hogy a rémálomnak vége, amikor Anna viszonyba kezdett a főnökével. Most a főnök, Anna bűvkörében, szórakozik Lászlóval a munkahelyen – megalázza, fenyegeti a kirúgással. És ha elveszíti az állását, hogyan fogja törleszteni az adósságot? László a szakadék szélén van: a munka veszélyben, a pénz fogy, a lelkiismeret marcangolja.
Bevallotta nekem, hogy arra gondol, hogy Németországba meneküljön Rékához – mindent maga mögött hagyva, térdre borulva kérjen bocsánatot. Talán így megmenthet valamit az életéből? Végül keserűen mosolyogva mondta: „Tudtam, hogy nincs ingyen sajt, de az én adagom túl sós volt”. Aztán elment, lehajtott fejjel, én meg ott maradtam, az üres csészét bámulva. László magának ásta ezt a poklot – egy olcsó szenvedélyért, egy lányért, aki mindent kiszívott belőle: pénzt, büszkeséget, családot. Réka külföldön dolgozik, hogy a gyerekeik jól éljenek, ő pedig egy szeszélyes piócára cserélte. A lányok, ha megtudják az igazságot, megátkozzák – megérdemli.
Látom, ahogy süllyed, de nem tudom nem gondolni: mi lesz ezután? Anna végül teljesen kifacsarja, és eldobja, mint egy üres héjat. A főnök kirúgja, és ő ott marad majd mindentől megfosztva – család nélkül, otthon nélkül, egy adóssággal, amely élete végéig nyomasztja majd. Azt hitte, hogy a fiatalság megvásárolható, hogy a szerelem egy szép csomagolású játék. És most fizet érte – keserűen, magányosan, üres kézzel. Réka talán visszafogadja, de megbocsát-e? Én nem tenném. Nemcsak őt árulta el, hanem a gyerekeket és az unokákat is, akik örömet szerezhettek volna neki idős korára. Ehelyett egy fiatal boszorkány nevet rajta a háta mögött. Ez lett a vidám flótásból – most csak árnyéka önmagának, és ezt a leckét soha nem felejti el.
