A gazdag szülők lánya
Sokan irigykedtek Katalinra. Mondták, hogy aranykanállal a szájában született. Az apja nagyvállalkozó, az anyja pedig gazdag szülők gyermeke.
Egy lakóparkban éltek, de a városban is volt egy nagy, kényelmes lakásuk. Az iskolába Katalint a sofőr vitte. Természetesen magániskolába járt, de még annak is gazdagnak számított a családja.
Katalin drága divatmárkák ruháiban járt, évente legalább háromszor utaztak nyaralni. Csupa mese az élete.
Csakhogy Katalinnak mindez nem volt tündérmese. Inkább egy rémálom. Szívesen cserélt volna bármelyik szegény, de boldog család gyermekével.
Katalin szülei nemcsak hogy nem szerették, utálták is egymást. De nem válhattak el, mert összekötötte őket a közös üzlet.
Az apja szinte nyíltan megcsalta az anyját, és Katalin nem egyszer látta az apja szeretőit.
Az anyja ivott. Nagyon sokat. Csak annyiban különbözött a többi alkoholistától, hogy elit, drága alkoholt ivott, tengeri herkentyűket és egzotikus gyümölcsöket fogyasztva mellé. Egyébként olyan volt, mint bármelyik másik részeges. A reggelei egy pohár borral kezdődtek, és estére már legalább két üveget megivott.
Senki nem törődött Katalinnal. Ha bármilyen kérdése vagy problémája akadt, az apja csak pénzt adott neki, mondván: „Nincs időm meghallgatni.”
Az anyjához sem akart odamenni, mert ő vagy panaszkodott Katalinnak az életére, vagy egyszerűen nem volt magánál.
Miután hazajött az iskolából, Katalin bezárkózott a szobájába és arról álmodozott, hogy egyszer eljön az a nap, amikor elmenekülhet ebből a pokolból. Még a bulik és a baráti séták sem érdekelték különösebben, mert tudta, hogy ha vele valami történik, senkinek sem fog hiányozni.
Természetesen Katalin bejutott a város legjobb egyetemére. Amikor közölte az apjával, hogy külön akar élni, nem ellenkezett. Azt mondta, hogy küld majd egy ingatlanügynököt, aki talál neki egy lakást.
Katalin boldog volt. Végre megszabadult a veszekedésektől, a részeg anyja látványától és attól, hogy apja a szeretőinek telefonál. De nem ment minden simán.
Mielőtt lakást vett volna a lányának, az apja beszélni akart vele.
– Ha befejezed az egyetemet, elkezdem tanítani a családi üzlet vezetésére. Veled együtt fogjuk irányítani.
Katalin nem akarta az apja és a nagyapja útját követni. Nyíltan közölte apjával. Utálta ezt az üzletet, aminek köszönhetően a szülei kénytelenek voltak együtt élni és szenvedni. Katalin gyerekként velük együtt szenvedett.
Inkább az idegenforgalmat választotta. Szeretett volna saját utazási irodát nyitni, érdekes útvonalakat összeállítani. Mivel sokat utaztak, legalább a nyaralásaikon Katalin kikapcsolható volt. Bár még nyaraláskor is állandóan veszekedtek a szülei, és anyja sokat ivott. Egyszer még az is megtörtént, hogy a szomszéd szobába az üdülőben apja a szeretőjét költöztette be. Katalin látta, ahogy esténként, amikor anyja már eszméletlen volt, az apja kilépett a szobából.
Mindezek ellenére ezek az utazások egy kis életet leheltek a lányba. Részt vett kirándulásokon, sok időt töltött a strandon, csak hogy ne kelljen részt vennie a családi drámákban. Kiskorában még velük utazott a dajkája is – az egyetlen, aki valahogy törődött vele. Majd felnőtt, és már saját magára volt utalva.
Ezért vonzotta a turizmus. És egyáltalán nem akart a családi vállalkozással foglalkozni. Számára az volt az oka, ami tönkretette az életét.
És ekkor az apja, akit soha sem érdekelte a lánya, váratlanul ultimátumot adott: ha továbbra is azt akarja, hogy apja finanszírozza az életét, akkor azt fogja tenni, amit ő mond.
Ugyanez történt az anyjával is, amikor beleegyezett a nagyapja feltételeibe. Csak ő imádta a luxus életmódot, és kész volt olyan férfival élni, aki nem szereti, és akit ő sem szeretett, csak azért, hogy az üzlet virágozzon, és a pénz a számlájára folyjon. Igaz, mostanában pénz csak azért kellett az anyjának, hogy drága bort vehessen.
Katalin nem akart az anyja sorsára jutni. Megértette, hogy nem elég az üzletet vezetni. Apja nem engedné meg, hogy hozzámenjen ahhoz, akihez ő akar. Nem engedné meg, hogy azt csinálhassa, amit szeretne. Hamarosan aranykalitkában érezné magát, és ő is borral kezdene reggelizni.
Katalin határozottan kijelentette, hogy nem fog engedelmeskedni az apjának. És az apja betartotta ígéretét: megvonta tőle a pénzt. A bankkártyáját letiltották, és megparancsolta neki, hogy hagyja el az otthonukat, mert azoknak, akik abban a házban élnek, engedelmeskedniük kell neki.
Így akarta befolyásolni. De Katalin, anyjára nézve, megfogadta, hogy soha nem lesz olyan, mint ő.
Ezért összecsomagolta a holmiját, és elindult a semmibe. Szerencsére volt nálam némi készpénz, amelyet korábban zsebpénznek használtam. Most ebből a pénzből kellett megélnie.
Katalin megértette, hogy apja nem fogja fizetni a tanulmányait. Kibérelt egy szobát (a pénze elég volt pár hónapra), és pincérnőként kezdett dolgozni. Nehéz volt neki, aki soha életében nem mosott el egy tányért sem. De tudta, mi a célja, ezért kitartott.
Szerette volna feladni. Szerette volna odamenni az apjához és azt mondani, hogy bármit megtesz. Csak hogy alhasson, hogy normálisan ehesse. De aztán eszébe jutott az anyja, és összeszorított fogakkal tovább dolgozott.
Éjszaka dolgozott, nappal pedig tanult. Valahogy összegyűjtötte a pénzt a következő szemeszterre és a lakbérre, megértve, hogy így kell kitartania néhány évig.
De szerencséje volt. Észrevette őt a hely vezetője, ahol dolgozott. Mégiscsak kiemelkedett a durva, olykor butácska pincérek közül.
Hamarosan előléptették. Katalinnak jó kiejtése volt, jó alakja és tartása. Tökéletesen megfelelt erre a pozícióra.
Katalin többet keresett, és félév múlva megismerkedett az egyik vendéggel a helyen, ahol dolgozott.
Szerelmi viszonyuk lett. Soha nem mesélte el, ki is ő igazán. Azt mondta, hogy nem jön ki jól a szüleivel, az anyja iszik, az apja pedig nem a leghűségesebb ember. Hogy nagyon gazdagok, nem említette. Megértette, hogy semmi jó nem sülne ki belőle.
Nem sokkal később Katalin odaköltözött a férfihoz. Tamásnak saját lakása volt, így Katalinnak nem kellett többé lakást bérelnie. A telefonszámát megváltoztatta, hogy a szülei ne találják meg őt.
Katalin sikeresen befejezte az egyetemet, majd egy utazási irodában kezdett dolgozni. Miután férjhez ment, sikerült saját ügynökséget alapítania. Pont ahogy megálmodta. De leginkább az melengette a lelkét, hogy szülői támogatás nélkül is megállta helyét. És azt a férfit vette el, akit szeretett, még ha nem is voltak milliói.
Kislányuk, Rózsa, megszületett, és Katalin annyi szeretetet adott neki, amennyit ő szeretett volna kapni a szüleitől.
Rózsa már négyéves volt. Egy alkalommal, amikor a család otthon volt, csengettek a lakásukon.
– Majd én kinyitom – mondta a férje.
Kicsit zavartan tért vissza.
– Katalin, azt mondták, az apád van itt.
A nő szinte rosszul lett. Kiment az előszobába, és meglátta az apját.
Megöregedett. Ráncok futottak a szeme körül és a homlokán. De még mindig az apja volt, ugyanaz a komoly arc, egyetlen mosoly nélkül.
– Szervusz, Katalin.
– Szia – válaszolta, nagyon ideges volt.
– Hogy élsz?
– Ahogy látod – mutatott körbe Katalin a kicsi előszobán –, minden remek.
– Nem igazán beszéltünk jól, amikor utoljára találkoztunk. Reméltem, hogy meggondolod magad.
– Úgy érted, hogy remélted, hogy nem boldogulok – mosolygott keserűen.
– Talán így van. De erősebb vagy, mint az anyád.
– Hogy van? – kérdezte Katalin, és rájött, hogy semmit sem tud a családjáról.
– Még mindig ugyanúgy. Talán rosszabbul. Általában véve szeretném újra felvenni veled a kapcsolatot. Megtudtam, hogy van egy unokám. Sok mindent adhatok neki, beírathatnám egy magánóvodába. És neked is… Nem jó dolog így élni.
Katalin némán megrázta a fejét. Az apja még csak nem is akart találkozni vele. Ahogy mindig, most is pénzzel akarta megvásárolni magát.
– Nincs szükségünk semmire, apa. Remekül élünk.
– Ne nevettess – nevetett fel. – Milyen élet ez?
– Olyan, amilyen nekem nem volt. Boldog. Ahol a családban mindenki szereti egymást, ahol senki nem csalja meg a másikat, ahol a problémákra megoldást keresnek, nem pénzzel vásárolják meg őket. De ezt te nem értheted.
– Valószínűleg – mondta. – Rendben, ha valamire szükséged van, hívj.
Katalin bólintott, és becsukta az ajtót apja előtt. Magától meglepődve észrevette, hogy sír. Hiszen a szülei nem is hiányolták őt, csak vissza akarta szerezni az irányítást az apja. És talán unokájából akart azt nevelni, aki a lánya nem lett. De Katalin ezt nem engedi.
– Minden rendben? – kérdezte Tamás, ahogy meglátta feleségét könnyekben.
– Igen, minden nagyon jól van – mosolygott, és átölelte. – Olyan boldog vagyok, hogy veletek lehet.
És tényleg, minden rendben volt. És bármit is mondjanak, nem a pénz teszi a boldogságot. Hiszen Katalinnak van mivel összehasonlítani.
