Az édesanya azt mondta, hogy a fiú nem az övé.
– DNS-tesztet akarok csináltatni!
Iván állt az ajtóban, egész fellépése azt sugallta, hogy nem tréfál.
Mária éppen mosogatott, és azt hitte, a vízzubogás miatt csak félrehallotta.
Ezért, miután elzárta a vizet, rákérdezett a férjére.
– Mit is mondtál?
– DNS-tesztet akarok a gyerekünkkel csináltatni.
– Mi okból? – kérdezte Mária, miközben törölgette a kezét.
– Mert azt gondolom, hogy a fiú nem az enyém.
Ez aztán a hír… A fiuk, Tamás, már négyéves volt. Természetesen Ivánt nem lehetett az év apjának nevezni, de mindig kedvesen bánt a fiával. Sok időt töltött vele, játékokat vásárolt, sőt, olykor kettesben is maradt vele esténként, amikor Máriának el kellett mennie.
És soha nem említette, hogy kételkedne az apaságában. Még csak oka sem volt kétségbe vonni. Mária és Iván hat éve házasodtak össze, és egy év múlva a nő megtudta, hogy terhes.
Boldogok voltak abban az évben, és Máriának természetesen senki más nem volt az életében. Meg sem fordult a fejében!
– Megkérdezhetem, miért gondoltad ezt? – kérdezte a nő.
Iván rámosolygott, majd rosszindulatúan tekintett feleségére.
– Látod! Már próbálsz lebeszélni! Ha tiszta lenne a lelkiismereted, nem lennél ilyen ijedt!
Ez valami képtelenségnek tűnt.
Nem volt valami mesebeli szerelmük Máriával és Ivánnal, de a nő úgy érezte, hogy mindez csak mese. Mit is jelent ez a szerelem valójában? Ha jól érzed magad a másikkal, tisztelitek egymást, nem csaljátok meg a másikat, akkor ez maga a szeretet.
De soha a házasságuk során nem alázta meg őt így a férje. Volt tisztelet és bizalom, most pedig nyíltan megvádolja?
– Nem próbállak lebeszélni, – mondta annyira nyugodtan Mária, amennyire csak tudott. – Csak érdekelt, miért gondoltad négy év után, hogy Timi nem a fiad?
– Hiszen esztékáppre nem is hasonlít rám! – hozta fel már-már cáfolhatatlan érvét a férj. – Szőke vagyok, az egész családom világos hajjal, míg Timi sötét hajú és barna szemű!
– Nincs is semmi jelentősége, hogy nekem sötét hajam és barna szemem van? – kérdezte Mária. – Ráadásul a halott édesapám kiköpött mása, úgy láthatod te is!
– Nem látom, – cáfolta azonnal a felesége szavait Iván. Noha még fél éve csodálkozott, mennyire hasonlít Tamás a nagyapjára. – De azt látom, hogy a te munkatársadra hasonlít!
– Melyikre? – kérdezte Mária érdeklődve.
– Melyikre? Hát a Marotra!
Mária nem tudta visszatartani a nevetést. Még a terhessége előtt a bútorbolti menedzserként dolgozott, ahol volt egy rakodómunkás, Maros. És mellesleg Tamás egyáltalán nem hasonlít rá. Csak hogy sötét haja van.
– Iván, ez valami őrültség, – csóválta a fejét Mária. – Jól tudod, hogy én soha nem csaltalak meg!
– Anya és a nővérem is mondta, hogy tagadni fogsz! Akár akarid, akár nem, én DNS-tesztet fogok csináltatni!
Ó, hát erről van szó… Minden világos lett.
Mária olyan ember volt, aki mindenkivel kedves volt. Kedves, jó beszélgető, és mindig kész segíteni. De volt benne egy kemény mag, amely megakadályozta másokat abban, hogy kihasználják.
Az anyósával való kapcsolata kezdettől fogva rosszul alakult. Az elején Iván édesanyja kedves nőnek tűnt neki. Mindig megterítette az asztalt, amikor feleségével látogatóba mentek, bókolt Máriának, mindig tisztában volt vele, milyen szerencséje volt a fiának, hogy találkozott egy ilyen okos és szép nővel. És Mária örült, hogy ilyen szerencsés az anyósával, míg másokra boszorkányok fordítják a házukat.
De hamarosan kiderült, hogy az anyós a hátánál mosolyog, de a háta mögött csúnyákat mond Máriáról. Szerinte buta, rossz háziasszony, és olyan csúf, mint egy ördög. Az utóbbi különösen fájt, mert Mária valóban elég vonzó volt.
Természetesen Mária nem hagyta ezt figyelmen kívül. A következő látogatásnál mindent elmondott az anyósnak, nem elfelejtve megkérdezni, hogy már tegyen pontot a véleményén.
Akkor jött elő az asszony minden rossz természete. Mária azonban egyszerűen megoldotta a problémát – megszakította a kapcsolatot. A férje ment látogatóba, még a fiával is, de Mária nem hív
ta meg a saját házába.
Iván nővére is édesanyjához hasonló volt. Szerette pletykálásból rosszindulatú dolgokat mondani mindenkiről. Ráadásul az összes problémájáért mindig másokat hibáztatott. Például azért, hogy a férje elhagyta (amikor az megtudta a szeretőjéről), vagy hogy kirúgták a munkahelyéről (amikor lopás közben rajtakapták), vagy hogy kikapcsolták az áramot a lakásában (miután fél évig nem fizetett). Kezdetben Mária próbált vele közös hangot találni, de rájött, hogy nem tudja csendben meghallgatni a panaszkodó személyt, és szabadítsa a saját véleményét. Az emberek többsége nem szereti az őszinteséget.
Mostanra kiderült, hogy az anyós és a nővér megetették Iván fejét. Bizonyára hosszú ideje csepegtették a gondolataikat, és végül elérték céljukat.
Mária eldöntötte, hogy lehetőséget ad Ivánnak, hogy észhez térjen. Leült az asztalhoz, és megkérte a férjét, hogy tegyen ugyanígy.
– Iván, te is tudod, hogy a rokonaid enyhén szólva nem kedvelnek. Beleültették a fejedbe ezt a butaságot, ami miatt tönkre mehet a házasságunk.
– Ha nincs mit titkolnod, teheti – mondta a férfi, mintha nem is hallotta volna, amit a nő mondott,- akkor csináljuk a tesztet.
– Rendben, – adta fel Mária. – Csináljuk. De csak egy feltétellel.
– Milyen feltétellel? – kérdezte Iván gúnyosan.
– Amikor a teszt kimutatja, hogy a gyereked (mert ki fogja mutatni), akkor összepakolod a cuccaid és költözöl anyukádhoz. És elválunk.
– Miből gondolod? – húzta össze a szemöldökét Iván.
– Mert nem akarok élni egy olyan férfival, aki nem bízik bennem, annak ellenére, hogy semmi oka sincs rá. Ha fontosabb neked az anyád véleménye, rajta! De ha a saját fejedet is használnád, rájönnél, hogy soha nem árultalak volna el.
Iván gondolkodott egy kicsit. A nő már remélni kezdte, hogy a férje mégis észhez tér és abbahagyja az őrült gondolatokat. De valószínűleg jó alaposan “átprogramozták”, mert pár perc múlva Iván kijelentette:
– Csináljuk a tesztet. És pont.
– Rendben van, – bólintott Mária.
Talán Ivánt meggyőzték, hogy a fia nem az övé. Esetleg csak nem vette komolyan a felesége szavait. De másnap már Iván és Tamás DNS-mintát adtak.
A teszt egy hétig tartott. Ez alatt az idő alatt Iván és Mária nem beszéltek egymással. A nő észrevette, hogy a férj a fiával is hidegen bánik.
Már ő maga is türelmetlenül várta a teszt eredményeit. Hogy a férje orra alá dörgölhesse. Mária már biztos volt döntésében. És ha a férje egyedül kezdte volna el gondolkodni azon, hogy esetleg a fia nem az övé, akkor még elfogadná. De nem, minden rendben volt, amíg nem hallgatott az anyjára. És mi lesz később? Lehet, hogy az anyós még több dolgot talál ki, hogy összeugrassza és megfeketítse a menyét. Ezt Mária nem volt hajlandó tűrni.
Amikor az eredmény megérkezett emailben, Mária behívta Ivánt. Megnyitotta a tesztet, és még ránézés nélkül a férje elé helyezte a telefonját.
Iván hosszasan tanulmányozta az eredményeket, majd elmosolyodott.
– Kiderült, hogy Tamás valóban az én fiam! Ezt meg kell ünnepelnünk!
– Persze, hogy megünnepeljük, – bólintott Mária. – De nem az apaságod miatt – ez már akkor nyilvánvaló volt, amikor teherbe estem. Hanem a válásunk miatt.
– Miféle válás? – húzta össze a szemöldökét Iván. – Mária, te komolyan gondolod? Igen, kételkedtem! De vajon hány férfi nevel nem saját gyereket?
– Nem tudom, és nem is érdekel, – mondta a nő. – De azt pontosan tudom, hogy nem fogok együtt élni egy olyannal, aki nem a saját fejével gondolkozik. Aki kész megsérteni a közeli embert, csupán azért, mert valaki valamit mondott. Aki még a fiához sem közeledett egy hétig, mert valamit kitalált magának. Menj el, Iván.
Iván még sokáig próbálta menteni a házasságot. Még bocsánatot is kért a viselkedéséért, és megígérte, hogy többet nem hallgat a rokonaira.
De Mária hajthatatlan maradt. Úgy tűnhet, jelentéktelen ügy ez, de annyira jól feltárta annak a férfinak a lényegét, akivel együtt élt, és akitől gyereke született.
Mária sajnálta azt is, aki valaha szoros kapcsolatot alakít ki Ivánnal. A rokonaik álszentesége miatt neki sem lesz könnyű dolga. De talán Iván levont valamilyen következtetést, és a jövőben bölcsebb lesz. Bár aligha. Az emberek ritkán változnak.
