**A nem szeretett lány**
Kiskora óta Réka azt hitte, hogy örökbe fogadták. Egyszer, egyedül maradva otthon, minden dokumentumot átkutatott, hátha megtalálja az örökbefogadási papírokat. De csak a születési anyakönyvi kivonatát találta meg, amely szerint szülei valóban az ő anyja és apja voltak.
Úgy tűnt, ennek örülnie kellene, de helyette még jobban elszomorodott. Mert ettől fogva egyáltalán nem értette, mi a baj vele.
Réka volt a család legidősebb gyermeke. Három évvel születése után született meg húga, Csenge. Természetesen a húga születése előtti időkről Réka alig emlékezett. De amióta Csenge megszületett, elég sok emléke maradt.
Csengével babusgattak. Neki a legjobb ruhákat, játékokat vették, míg Réka gyakran unokatestvérének hordott levetett ruháit viselte. Az iskolában, ha Réka rossz jegyet hozott haza, lehordták és megfosztották a kiváltságaitól, például a tévénézéstől vagy a barátnőkkel való találkozástól. Ha viszont Csenge egyest kapott, anyukája mindig megvigasztalta, mondván, hogy a jegyek nem számítanak.
Réka leginkább a „Csenge kisebb” kezdetű mondatokat utálta. Ami után mindig valami következett: add oda neki a játékot, vagy egyedül ő egye meg az utolsó cukorkát.
Ahogy nőttek, Csenge is észrevette, hogy a szülői szeretet egyenlőtlenül oszlik meg. És ezt kezdte pofátlanul kihasználni. Kiváló színésznővé vált. Sírt, amikor kellett, hízelegett anyukának vagy apukának. Réka nem rendelkezett ilyen tehetséggel, legfeljebb becsapta az ajtót, ha újra igazságtalanság érte.
Réka nem jutott be államilag támogatottra az egyetemen, így főiskolára kellett mennie. A szülei azt mondták, nincs pénzük tandíjra. Honnan is lett volna, amikor mindent Csenge magántanárainak és jövőbeli tanulmányainak áldoztak?
Első év után Réka munkába állt, és az első fizetésével azonnal kiadott egy szobát és elköltözött. Egyre elviselhetetlenebb volt együtt élni velük és a húgával.
Csenge, érezve, hogy a szülők mindent elnéznek neki, teljesen beleszart a tanulásba és sokat lógott. Tudta, úgyis kifizetik az egyetemet – minek erőlködjön?
Amíg Réka nem költözött el, Csenge lopta nővérének a ruháit, sminkjeit, egyszer még rá is kente a szüleire, hogy a véletlenül megtalált cigaretták Rékáéi. Persze, a nővér tagadta, de kinek hittek?
Végül Réka elköltözött. De a sértődés és a meg nem értés tovább kísérte. Ritkán beszélt a családjával, mert minden látogatás Csenge dicsőítésével és Réka hibáztatásával végződött. Pedig a vádak a levegőből voltak kapkodva. Akárcsak a húga dicsérő énekei.
A főiskola után Réka jó állást kapott és jól kereste magát. Cserélt szobát tágas lakásra, talált egy remek fiút, és pszichológushoz kezdett járni. Tudta, a gyerekkori komplexusok akadályoznak. Szeretett volna egy szeretetteljes családot, ahol törődés uralkodik. Bár Réka biztos volt benne, csak egy gyereket váll. Bármilyen jó is volt a pszichológus, a félelem, hogy a szülei mintáját követi, nem múlt el.
Hamarosan a vőlegénye, Balázs, megkérte a kezét, és csendben összeházasodtak. Nagy lagzi nélkül, és főleg Réka szülei nélkül. Balázs anyukájával, Erzsébettel, Rékának kiváló kapcsolata volt. Egyszer még elmesélte neki a szülők és a húga közötti különbséget.
„Ne vedd magadra,” mosolygott Erzsébet. „Veled minden rendben van. Vannak, akiknek végtelen a szeretetük, másoknak meg csak véges. A szüleik a második kategória. Ez az ő hibájuk. De ne feledd, most már te az én lányom is vagy.”
Lassan Réka és Balázs élete rendbe jött. Hitelre vettek egy lakást, macskát fogadtak, és boldogan éltek. Néha Réka még beszélt a szüleivel, csak hogy meggyőződjön: jól vannak. A húgával nem tartotta a kapcsolatot, csak annyit tudott, hogy harmadéves egyetemista.
Egyik este, míg Réka és Balázs sorozatot néztek, csörgött a telefon. Réka anyukája hívta, ami meglepő volt. Általában Réka hívta őket.
„Történt valami?” kérdezte, szüneteltetve a filmet.
„Kislányom! Baj van!” kiáltotta az anyja.
„Apával?” kérdezte rémülten. Bármilyenek is voltak, felnevelték. Szerette őket, még ha furcsa, sértődött szeretet is volt.
„Nem. Csengével.”
A húgához Réka nem érzett mást, csak haragot. Ha Csenge másképp viselkedett volna, talán kevésbé tűnt volna fel a különbség. De a húg mindig kihasználta ezt, és beárulta Rékát, tudva, hogy neki hisznek.
„Mi történt?” kérdezte udvariasan.
„Valami zavaros ügy…” motyogta az anyja.
Réka kíváncsivá vált. Azt hitte, a húga kórházba került, vagy kibukott. De zavaros ügy…
„Szóval Csenge elütött valakit.”
„Van jogsija és autója?” lepődött meg Réka. Bár nem lett volna meglepődve, ha a szülők megvették neki az első kérésre.
„Nincs,” szünetelt az anyja. „Egy barát autója volt. De nem hiszem, hogy Csenge hibás.”
Réka csak hümmögött. Persze, Csenge szent.
„És?”
„Azt mondják, részeg volt, az ember kórházba került. Katasztrófa! Börtönbe kerülhet! És kirúgják az egyetemről. Tennünk kell valamit, Rékám!”
Réka majdnem azt válaszolta, hogy ha nem tudták rendesen nevelni a lányukat, most az élet fogja. És helyes, ha büntetést kapcs, hogy megértse: minden tettnek következménye van. De tudta, az anyja úgysem értette volna meg.
„Mit tegyek, anyu?”
„Apáddal megbeszéltük: lefizetjük a rendőrséget, és fizetünk az embernek, hogy ne panaszoljon.”
Réka egy pillanatig azt hitte, félrehallotta.
„Egyáltalán tudod, mit mondasz?” kérdezte halkan. „Törvényt akartok szegni, mert a lányotok részeg volt, jogsijuk nélkül elütött valakit?”
„Hibázott,” vágott vissza az anyja. „De meg kell bocsátani. Neked is sok mindent elnéztünk.”
Réka idegesen kuncogott.
„Miket néztek el? Hogy elhagytam a lakáskulcsot? Vagy elfelejtettem kenyeret venni?”
„Most nem erről van szó,” vágott közbe az anyja. „Össze kell raknunk a pénzt. Azt mondtad, autóra spóroltok. Oda kell adnotok azt a pénzt, hogy segítsetek Csengének. Az autó még várhat, de az ő élete tönkremehet!”
Ebben a pillanatban Réka rájött, nem akar többé köze lenni a családjához. Új, szerető családot talált Balázsban és Erzsébetben. Ez elég volt.
„Nem adom oda a pénzt. És örülnék, ha Csengét lecsuknák. Megérdemli.”
„Hogy tudsz ilyet?!” üvöltött az anyja. „Nem így neveltelek!”
„Nem, nem így. Másodrangú lánynak neveltek. Egyetlenegyszer sem éreztem a szereteteteket. A másik lánynak mindent megbocsátottatok. Most aratjátok, amit vetettetek. A kisebbik teljesen eltévedt, a nagyobbik meg nem akar tudni rólatok.”
Ezzel letette a kagylót. Balázs, aki hallgatta a beszélgetést, átölelte remegő feleségét, aki azonnal sírva fakadt. Mikor a könnyek elapadtak, Réka úgy érezte, mintha elvágták volna a köteléket. Rájött, tényleg nincs szüksége a szüleire. Nem fogja bizonygatni, hogy jó, okos és kedves. Nem próbálja felhívni a figyelmüket.
Idővel megtudta rokonoktól, hogy Csengét elítélték. A szülők vagy nem találtak pénzt, vagy a lefizetés sikerült.
Réka hamarosan teherbe esett. Mikor megszületett a gyönyörű kislánya, rájött, még egy gyereket szeretne. Ráébredt, nem lesz olyan, mint a szülei. Köszönhette ezt Balázsnak és Erzsébetnek, akik szavakkal és tettekkel bizonyították: kiváló anya.
Amikor megszületett a baba, hormonok vezérelve, mégis szólt a szüleinek, hogy nagyszülők lettek. A válasz az volt, hogy mostantól csak egy lányuk van, aki nem hátat fordít a családnak nehéz időben.
Érdekes módon Rékát ez már nem érintette. Örült. Most már nem nyomta a lelkiismeret, hogy megfosztotta az unokát a nagyszülőktől. Adott nekik esélyt, nem használták ki. És valahogy úgy érezte, így mindenkinek könnyebb.
