Te sem vagy egyedül, lányom…
– Kissné, hozhatjuk a gyermeket szoptatni?
– Nem, már mondtam. Ellenkezni fogok – válaszolt Gabriella. A nővér megrázta a fejét, és kiment. Gabriella a fal felé fordult és sírni kezdett. A szobában lévő szoptató anyukák egymásra néztek, majd folytatták a babáik etetését.
Gabriella éjjel került be a kórházba fájásokkal, gyorsan megszült. Egy 3,5 kg-os egészséges és gyönyörű kisfiú lett. Mikor rápillantott, zokogni kezdett, de nem az örömtől.
– Minden jól ment, miért sírsz? Jó kisfiad született, igazán stramm. Talán kislányt szerettél volna? Ne aggódj, később még lehet egy kislányod is.
– Nem viszem haza. Itt hagyom…
– No, ilyen nincs… Mi az oka? Ne játssz az idővel, ez a gyerek a tiéd, tényleg nem sajnálnád?
Gabriella szobatársa, Katalin, férjével ült a látogatók részére fenntartott folyosón. Mesélte, milyen mókásan húzgálja az orrát a lányuk, együtt nevettek. Egy asszony lépett be a táskával, és kérte, hogy hívják be Gabriellát.
Kati visszament a szobába és hívta Gabriellát.
– Lányom, hogy vagy? És a kisfiad? Kitaláltál már nevet?
– Nincs neve… Azt majd új szülei adják neki, ahogy akarják. Itt hagyom, anyu… Senkinek sem kellünk, csak magunk vagyunk ezen a világon…
Gabriella kezébe temette arcát és keservesen zokogott. Kati zavartan távozott férje mellől.
– Nem vagy egyedül, lányom, én vagyok neked. Attila egy gazember, mit is mondhatnék. A szeretője azt beszélte be neki, hogy nem tőle van a gyerek, mástól van, így ő felkapta a vizet. Ne aggódj, észhez tér majd és visszatér. Hoztam neked valami harapnivalót is, egyél, hogy a tejed jóllakasson. A fiút nevezd el Zsoltinak.
Gabriella visszament a szobába és a csomagot a fiókba rejtette. A folyósón gyerek sírása hangzott fel, fájdalmasan, élesen. Gabriella kilépett a folyosóra.
– Ez nem az én fiam sír így?
– De igen…
– Kérem, hadd etessem meg…
A nővér odasietett és hozta a kisfiút. Hangosan sírt, az arca vörös volt az erőlködéstől.
– Ne sírj, mindjárt megkapsz anyatejet.
Gabriella ügyetlen próbáltást tett, hogy mellére helyezze a síró kisfiút. Kati segített neki. A gyerek elhallgatott, és elkezdődött a folyamat. Gabriella arca mosolygásra húzódott, milyen vicces ez a kis lurkó, ahogy szuszog.
Ettől kezdve minden alkalommal hozták Zsoltikát etetésre. Gabriella élvezte, ahogy nézi a kis gomb-orrocskáját, ráncolt homlokát.
– Gabi, az anyukád jött hozzád? Kellemes nőnek tűnt.
– Nem, ő az anyósom. Az anyám meghalt, amikor még kicsi voltam, apám alkoholista lett, nagynéném nevelt fel. Aztán férjhez mentem, és a férjem családjához költöztem. Jól éltünk, amíg meg nem jelent egy másik nő az életében.
Elment hozzá, leszegett fejjel, engem meg elfelejtett. Éppen e hír után kezdődtek a fájások…
– Hova mész most a gyerekeddel?
– Az anyósom felajánlotta, hogy lakjak vele. Ő egyedül van, férje meghalt, fia meg elment… Ő egy jó, kedves asszony, mindig jól bánt velem.
– Akkor menj oda, vigyáz a kisunokájára, segíteni is fog. A férjed észhez tér majd és visszajön…
Gabriella így is tett. Ildikó nénje mindenben segített, a kisfiúban a szíve a lelke volt.
Zsolti egy hónapos volt, amikor az apa felbukkant. Gabriella nem volt otthon, elment bevásárolni.
– Anyu, Katival Északra költözöm, munkaajánlatot kaptam. Csak azért jöttem, hogy elbúcsúzzam. Meg hogy pénzt kérjek, amennyit tudsz…
– Nem kapsz. Terhesen hagytad el a feleségedet, méghozzá micsoda háborító módon… Nincs apád, különben kapnál érte. Nem adok pénzt. Az unokám nő fel nálam, neki több kell, te meg majd keresel magadnak.
Ekkor felhangzott Zsolti sírása, Ildikó nénje a kiságyhoz sietett.
– Mi van, még csak meg sem nézed a fiadat? Pont olyan vagy, mint ő.
– Hogy lenne a fiam… Zsófiának van tőlem gyereke, ő másé.
– Micsoda balga vagy, Attila. Menj, élj agyatlanul tovább.
Ildikó nénje nyugdíjba ment, helyette Gabriellát vették föl dolgozni. Zsolti óvodába ment, hárman boldogan éltek együtt.
– Ildi, miért nem költözik a menyed? Hol látni, hogy anyós együtt él a menyével, és a fiát kidobja.
– Mondom neked, hogy Gabriella többet ér, mint a fiam – egy ostoba, és a legkedveltebb a kisunokám. Értük élek, Vera. Inkább ne mondjak rólad semmit…
A szomszéd Vera megrázta a fejét, és ment a dolgára. Nem értette Ildikó nénje viselkedését, nála minden másképp volt; a fiát mindennél előbbre helyezte. Alkoholista ugyan, de hát sors az sors.
Megjegyezte, hogy Gabriella elkezdett csinosan öltözni, és este futkározni valahova.
– Gabi, hogy is hívják?
– Kit, anyu?
– Akit meglátogatsz… Mesélj, lányom, érdekel a dolog.
– Ó, csak sétálunk együtt… Katona, rokonlátogatóba jött, és véletlenül találkoztunk.
– Na és tud Zsoltikáról?
– Persze, hogy tud…
– Nos, hozd el őt is, nincs értelme eltitkolni előlem. Ha jó ember, hát legyen úgy…
Alex, Gabriella új ismerőse hozott egy kosár bogyós gyümölcsöt és süteményt, amit az ő nagynénje sütött. Zsoltinak adott egy játék autót és egy focilabdát.
Az este vidáman telt, Alex vicces történeteket mesélt az életéből, Gabriella nevetése megtöltötte a szobát, és Ildikó nénje könnyezett a nevetéstől.
Miután a vendég távozott, Gabriella rögtön megkérdezte:
– Mit gondol, anyu? Jó ember, szerinted?
– Jó, lányom… Tiszteletreméltó, érdekes, jól nevelt. A legfontosabb, hogy szeret téged. Ne hagyd ki a boldogságod!
Egy hónap múlva Alex eljött megkérni Gabriella kezét Ildikó nénjétől.
– Ön is nyugodjon meg, Gabriellát sosem bántom majd Zsoltikával. Astrában élünk, ott nagy házam van. Szeretjük egymást, és Zsoltika nekem mintha a fiam lenne. Áldja meg a kapcsolatunkat.
Ildikó nénje elkísérte Gabriellát Alexhez és Zsoltival. Elmentek a városba, megígértek, hogy írnak és meglátogatják egymást… Most, hogy itt van egyedül nélkülük…
Egy év múlva megjelent a fia, Attila. Koszosan, ápolatlanul.
– Istenem, kire hasonlítasz, Attila? A Katid nem mossa a ruhákat?
– Á, már nincs Kati. Elment egy másikhoz, akinek pénze van… Az összeset elittuk, semmi nincs a lelkemen.. Rájöttem, hogy van anyám, és saját házam…
– Jó, hogy emlékeztél, annyi év után nem is tudtad, hogy itt vagyok élve vagy holtan…
– És mondta, hogy hazudott a fiúról akkoriban, hogy megszabaduljon tőle, én meg elhittem… Akkor most ismerkedem a fiammal… Egyáltalán, hol van?
– Eljátszottad a szerencsédet. Gabriella férjhez ment egy tisztességes férfihoz, és boldog. Zsoltikát őrá írták, így nincs már neked fiad. Én meg összepakoltam, és megyek hozzájuk. Gabriella lányt szült, segíteni akarok, és az unokámat gondozni. Te pedig élj itt, és vigyázz a házra, értetted?
Ildikó nénje vonatúton volt, és azon gondolkodott, milyen érdekes dolgok történnek az életben. Micsoda boldogság, amikor szüksége van rá valakinek, amikor lehet segíteni, és támogatni valakit, ahogy ő támogatta Gabriellát. Ha akkor nem segít, ki tudja hogyan alakult volna az életük…
