Zsófia nagyon kifáradt. Hat éve már egyedül él, mióta a férje elhagyta. Lánya egy éve férjhez ment, másik városba költözött.
Zsófia negyvenkettő volt, ami remek kor egy nő számára. Második fiatalság. Remek háziasszony volt, kiválóan főzött, savanyú uborkáját és paradicsomját mindenki mesterműnek tartotta. De kinek készítse ezeket az uborkákat? Az erkélyen már így is sorakoztak az üres befőttesüvegek.
„Nem halhatok meg magányosan, ilyen szépen!” – mondta Zsófia a barátainak. Azok így válaszoltak: „Nem! Keress férjet! Annyi szingli férfi van.” Egyikük ajánlott is egy ügynökséget, a „Legjobb férj” néven. Zsófia gondolta, furcsa és talán nevetséges dolog ügynökséghez fordulni. De a negyvenkettő bizony már egy nyugtalanító szám volt. A régi nagymama órája zörögve jelezte a múlt időt a falon.
És Zsófia megjelent az ügynökségnél. Egy kedves hölgy málnaszínű szemüvegben üdvözölte:
– Valóban a legjobbakkal dolgozunk. Nézzük át együtt az adatbázisunkat, üljön mellém!
– Mind olyan jóképűek, – nevetett Zsófia. – De hogy ismerjem meg őket? Honnan tudom, hogy az enyém lesz?
– Mindez meg van tervezve – válaszolta a hölgy. – Egy hétre adjuk oda őket. Ez elég idő arra, hogy döntsük el: ez az ember vagy sem?
– Kit adnak oda?
– Férfit!
– Hogy hogy?
– Így! Egy hétig veled él. Hallgasson csak, nem vagyunk szégyenlős lányok itt, azonnal belecsapunk az üzletbe. Őrültek és bolondok viszont nincsenek nálunk.
Zsófia hirtelen izgalomba jött. Nagyon tetszett neki az ötlet. Összeállítottak a málnaszín hölggyel öt jelöltet. Zsófia egy kisebb összeget kifizetett, majd sietett haza. Az első este már érkezett is.
Zsófia felvette zöld ruháját – a remény színe. És a ritkán viselt gyémánt fülbevalókat az öreg dobozból.
Csiling! – csengettek az ajtón.
Zsófia először a kukucskaablakon nézett ki. Rózsákat látott, és boldogan felkiáltott. Kinyitotta az ajtót: a férfi elegáns volt, ahogy a képen.
Leültek az asztalhoz, Zsófia mindent elkészített. A csokrot az asztal közepére tette. Titokban figyelte kedves vendégét, és arra gondolt: „Ez az! Más nem kell. Csak ő!”
Elkezdtek salátát enni. A leendő férj összehúzta a szemöldökét: „Miért ilyen sós?” Zsófia zavartan mosolygott, libasültet szolgált fel. A férfi megízlete egy darabot: „Elég kemény…” Neki nem tetszett a többi sem. Az elfoglaltságok miatt Zsófia megfeledkezett a legfontosabb dologról – a borról. Sokáig válogatta. Kitöltötte, mondta: „Na, az ismerkedésre!” A vendég beleszagolt a pohárba, egy kicsit belekortyolt: „Valami olcsóság.” Felkelt: „Nézzük meg akkor, mi is van itt a lakásban…”
Zsófia átnyújtotta a csokrot: „Nem szeretem a rózsákat. Viszlát.”
Éjjel Zsófia kissé sírdogált, rosszul esett neki. De még négy találkozás várt rá.
Másnap este megérkezett a második jelölt. Biztosan lépett be: „Na, szia!” Vodkaszag áradt belőle. Zsófia megkérdezte: „Már valahol megünnepelted a találkozónkat?” Az megmosolyogta: „Ó, ne viccelj már! Hallod, van tévéd? Most kezdődik a meccs. Győri ETO – Ferencváros. Közben beszélgethetünk.” Zsófia élesen válaszolt: „A tévét otthon nézed meg.”
Aznap éjjel megint egyedül sírt.
Két nap múlva jött a harmadik jelölt. Nem volt szép, régi kabát, ápolatlan körmök. Saras cipő. Zsófia azon töprengett, hogyan is tudná udvariasan elküldeni. Mégis először meg akarta vendégelni. Az éhesen, gyorsan evett, és nagyon dicsérte Zsófiát. Olyannyira megdicsért, hogy zavarba jött. Elővette a befőttekét. „Istenem! – kiáltott a nem szép férfi. – Ez a legjobb, amit valaha ettem!”
Ekkor megszólalt a nagymama órája. A férfi felkapta a fejét: „Mi ez a csikorgás?” Átment a szobába, felállt a sámlira, megvizsgálta az órát: „Megcsinálom gyorsan! Van szerszámod?”
Hamarosan az óra tisztán és szépen ütött, Zsófiának boldogság volt hallani ezt a kedves hangot. Arra gondolt, talán ő lesz a férje. Jól keres, ügyes, ami a cipőt és körmöket illeti, alaposan megtisztítható. Amúgy is a harmadik volt, ami szerencsés szám.
Most éjjel következett. Zsófia felkészült, elment a szépségszalonba, felvette a rózsákkal díszített ágyneműt (hisz, valójában szerette őket). Amikor kijött a fürdőből, a vendég már aludt, anélkül, hogy levetkőzött volna. Zsófiát nem zavarta. Gyengéden nézett rá: „Fáradt, szegény.” És óvatosan lefeküdt mellé a takaró alá.
Aztán jött a rémálom. Ez a mester elkezdett horkolni. Virtuóz, intenzív és erős horkolás volt. Zsófia magára terítette a párnát, majd rá, megpróbálta megforgatni az alvó testét – hiába. Egész éjjel nem aludt, szenvedett.
Reggel a vendég kiment a konyhába, ahol Zsófia ült komoran: „Na mi van? Este már a cuccaimmal jövök ide?”
Zsófia megrázta a fejét: „Nem, bocsáss meg, te rendes ember vagy, de… Nem!”
A negyedik, szakállas férfiban Zsófia meglátta a régi jó geológusokról szóló filmek hősét. Engedte neki, hogy a konyhában dohányozzon. A szakállas beleszívott, azt mondta: „Zsófia, csak egyezzünk meg rögtön. Én szabad férfi vagyok. Szeretem a horgászatot, barátaimmal túrázni. És nem szeretem, ha rám telefonálnak és kérdezgetik – hol vagy, hol vagy? Oké?”
Zsófia nézte, ahogy a hamut az orchidea cserepébe szórja, megkérdezte: „Talán még a nőket is hajszolod?” A szakállas elmosolyodott: „Miért ne? Mondtam, szabadság! Ez természetes egy férfi számára.”
Utána Zsófia sokáig szellőztette a konyhát. Fájt a feje, úgy érezte, iszonyúan kifáradt, mintha három liter vért kiszívtak volna belőle. Még mosogatni se volt kedve.
Reggel Zsófia kinyitotta a szemét, a függöny mögött napos volt, vidám verebek csiripeltek. Hirtelen megértette, milyen jól is van. Szombat. Nincs hova sietnie, senki nem zavarja, senki nem morog, nem susog, nem horkol. A mosatlan? Majd elmosogat, amikor akarja. Nyugalom és szabadság.
Ekkor megszólalt a telefon: „Zsófia! A „Legjobb férj” ügynökség hívja. Ma van még egy jelöltje, emlékszik? Ő tényleg nagyszerű, most már biztos az öné!”
Zsófia szó szerint belekiabált a telefonba: „Húzzatok ki a listáról! Töröljetek az adatbázisból! Senkit se többet! A legjobb férj – az, aki nincs!”
És nevetve kitárta a függönyt.
