Ez nem egy futó kaland, Viktória. Tizenhét éve kettős életet élek – mondta Dániel, miközben idegesen forgatta a ceruzáját az íróasztalán.
Ha ez egy vicc, akkor nagyon rossz, válaszolta Viktória zavartan.
Az elmúlt hetekben érezte, hogy valami nincs rendben a férjével. Dániel mindig nagyon elfoglalt volt a munkával – gyakori üzleti utak, késő estig tartó munka az irodában, stressz. De egy lány? Honnan került elő?
Ez komoly. Ez az én valóságom. Pontosabban, most már a miénk is.
Felállt, és lassan az ablakhoz sétált.
Micsoda? Huszonhat éve vagyunk együtt. Van két nagyszerű felnőtt fiunk, akik külföldön tanulnak. Mindig is tökéletes család voltunk. És most azt mondod nekem, hogy van egy tizenöt éves lányod? Jól hallottam?
Jól hallottad, Viktória. De ez még nem minden.
Megdermedt, nem tudta, hogyan reagáljon.
Velünk fog élni. A jövő héttől. Ez nem vita tárgya. Nincsenek más lehetőségek.
Még csak nem is kérdezel meg – egyszerűen kész tények elé állítasz. Ha nem értek egyet, akkor elmehetek, ugye?
Ne dramatizálj. Nem akarok válni. Egyszerűen így alakult, mondta fáradt hangon Dániel.
Ha mindent elmondtál, akkor megyek. Vissza kell mennem dolgozni, bár az ebédszünetem nyilvánvalóan már véget ért, válaszolta hidegen Viktória.
Menj, felelte röviden Dániel, tekintetét továbbra sem emelve el az ablaktól.
Kilépett az irodából, visszatartva az érzelmeit. Szédült.
Viktória Nagy, jól van? Hozhatok egy pohár vizet? kérdezte aggódva a titkárnő.
Nem, köszönöm. Hívjon nekem egy taxit, nem tudok vezetni, felelte szárazon.
Öt perc múlva egy autó várni fog a főbejáratnál, közölte a fiatal nő.
Köszönöm, mondta Viktória, belépett a liftbe, és végre hagyta, hogy a könnyei szabadon folyjanak.
Tárcsázott egy számot.
Mónika, ma nem jövök be az irodába. Halaszd el az összes találkozómat. Csináld, amit kell.
Húsz perccel később már az anyósa háza előtt állt.
Diána, tudtad, hogy Dánielnek van egy lánya egy másik nőtől? kérdezte szigorúan.
Az idősebb nő felsóhajtott és bólintott.
Igen, tudom. Amikor tizenegy éves volt, találkoztam a lánnyal. Emlékszel, amikor szívrohamom volt? Dániel akkor nagyon megijedt, és úgy döntött, tudnom kell az unokámról.
Már unokádnak nevezed? Gratulálok! vágta rá gúnyosan Viktória.
És mit javasolsz? Hogy elutasítsam a gyereket? válaszolta nyugodtan az anyósa. Ha tizenöt évvel ezelőtt tudtam volna erről, mindent megtettem volna, hogy megakadályozzam. De a lány létezik. Dániel vére folyik az ereiben.
Viktória fájdalmasan nézett az anyósára.
Miért nem mondtál nekem semmit?
Hogy megkíméljelek attól a fájdalomtól, amit most érzel, felelte halkan Diána.
Viktória zokogásban tört ki, és megölelte.
Minden rendben lesz, lányom. Erős vagy.
Senki felé nincs tartozásom! kiáltott fel hirtelen Viktória. Ő felépített magának egy másik életet, és most nekem meg kellene bocsátanom és elfogadnom ezt?
Beszélned kell a férjeddel, és mindent meg kell tudnod, tanácsolta az anyósa.
Jelenleg még ránézni sem tudok.
Eltelt egy hét. Nem beszéltek egymással. Egy nap Dániel hazahozta a lányt.
Gyere be, drágám, ez most már az otthonod. És itt van Viktória Nagy, a… második anyukád.
Viktória összeszorította az öklét, de erőltetett mosolyt varázsolt az arcára.
Örülök, hogy megismerhetlek.
A lány ránézett kék szemeivel – pontosan olyanok voltak, mint Dánielé.
Én is örülök. Remélem, barátok leszünk.
Liliána udvarias és intelligens lány volt. Néhány hét múlva Viktória hozzászokott hozzá. De Dániellel továbbra is rideg maradt.
Néhány nappal később Viktória beadta a válókeresetet. Anyósa támogatta őt.
Én is ugyanezt tettem volna, vallotta be Diána.
Liliána nagyon megszenvedte. Viktória úgy döntött, beszél vele.
Liliána, kérlek, beszélgessünk.
A lány zokogott.
Anya, ne menj el. Szeretlek.
Viktória szorosan átölelte.
Én is szeretlek, drágám.
Másnap reggel Viktória benézett Liliána szobájába.
Kelj fel. Megreggelizünk és elmegyünk.
Hova?
Ez meglepetés.
Húsz perccel később az utcán sétáltak.
Hol vagyunk?
Viktória megállt és elmosolyodott.
Elmegyünk az édesanyádhoz. Veszünk virágot, és megköszönjük neki, hogy te létezel.
Liliána szorosan megölelte.
