56 éves vagyok, és soha nem voltam férjnél. Nem, nem vagyok vénlány. Van egy csodálatos lányom, aki házas, öt nyelvet beszél, és egy nagy IT-cégnél dolgozik. De nekem sosem volt férjem. A lányom sajnos soha nem látta biológiai apját. Még azt sem tudjuk, él-e még.
Fiatal szerelem volt. Olaszország érkezett diákcserével, oroszt tanult. Véletlenül találkoztunk egy rendezvényen a budapesti nyelviskolámban.
Akkoriban könnyen barátkoztak össze a fiatalok, főleg az egyetemisták. Legalábbis most már annak tűnik.
Nagyon melegséggel töltött el, hogy olasz volt. Még ma is szeretem Olaszországot, akármi is történt. A lányommal bejártuk az egész “csizmát” Velencétől Pugliáig.
Nem részletezném hosszan a kapcsolatunkat. Hisz voltaképpen nem is volt igazi kapcsolat. Sokszor sétáltunk Budapesten. Megmutattam nekem a várost, és gyengén átölelt a derekamnál.
Mind gyorsan és váratlanul történt. Amikor rájöttem, hogy terhes vagyok, a szenvedélyes barnahajú Leóm, Terracinából, már rég elhagyta az országot.
Anyám akkor nagyon támogatott, és azt mondta, nincs jogunk elvenni egy életet, mert azt felülről kapjuk. Apám pedig örült, annak ellenére, hogy még csak 21 éves voltam.
Nagyon szerencsés voltam a szüleimmel, a lányom pedig a nagyszüleivel. Sajnos már nincsenek velünk fizikailag, de emlékezni mindig fogunk rájuk.
Na de elkalandoztam a múltba. Most a jelenről írok. Nem is tudom, miért írom ezeket a sorokat, de gyakran olvasom a kommenteket.
Sokan leírják hasonló helyzeteiket, néha pedig érdekes gondolatokat találok.
Szóval, fél éve megismertem egy férfit. Vicces, hogy konfliktusból indult a dolog. Sorban álltunk a pénztárnál, ő mögöttem.
A kasszánál eszembe jutott, hogy elfelejtettem a kávét. A kisbolt a házunk mellett van, szinte kézzel elérhető, de egy percet igényel. Hát ez a kerek szemüvegű férfi annyira feldühödött rám, hogy azt hittem, megüt.
Nem álltam bele a vitába. Csendben kifizettem a cuccaimat, és hazaindultam. Hát mögöttem gyorsan közeledő lépteket hallok. Megfordulok, és ő az, a faragatlan alak. De most már mosolyog, és egy tábla csoki van a kezében.
Odarohan, megállít, és bocsánatot kér a viselkedéséért. Azt mondja, túl sokat dolgozott, idegei nincsenek rendben.
Mosolyogtam. Így ismerkedtünk meg.
Kiderült, hogy szinte szomszédok vagyunk. Elvált, két felnőtt gyereke van, saját lakása. A városunk egyik múzeumában dolgozik.
Valóban intelligens, kifinomult és tisztességes ember. Fél év ismeretség után megkérte a kezemet, és összeköltözésDe amikor a házassági nyilatkozat a hivatal asztalára került, és a jövendőbelim beköltözött hozzám, hirtelen azt éreztem, talán mégiscsak jobb lett volna egyedül maradnom.
